Egyelőre így szankcionálják a galaci rendőröket, akik nem segítettek a rémült kislánynak

Az ellenük indított fegyelmi eljárás lezárásáig nem használhatják a járőrkocsit, tehát gyalogosan kell járőrözniük – döntött a Galac megyei rendőr-felügyelőség.

Mint írtuk, a két rendőr ellen amiatt indult fegyelmi eljárás, hogy nem voltak hajlandóak segíteni egy 14 éves lánynak, akit vélhetően megerőszakoltak. A közösségi médiában megjelent felvételek szerint a két galaci rendőr nem szállt ki a járőrkocsiból, holott egy rémült kamaszlány állt melettük az utcán, deréktől lefele teljesen véresen. A lány segítségére – akit olyan sokk ért, hogy megszólalni sem tudott – járókelők és két biztonsági őr sietett, de ők sem voltak ráhatással a rend őreire. Végül a galaci gyermekkórházba, majd a megyei sürgősségi kórház nőgyógyászati osztályára szállították, ahol megműtötték.

Arról, hogy nemi erőszak történt-e, az orvosok és a gyermekvédelmisek – a lány két éve ugyanis a Galac Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság felügyeletében van – másként nyilatkoztak.

Hivatalból vizsgálódni kezd a Nép Ügyvédje

Hétfő délután a Nép Ügyvédje is bejelentette: hivatalból vizsgálódni kezd az ügyben. „A vizsgálódások az alkotmány 22. és 49. cikkelyébe foglalt előírások esetleges áthágását érintik, amelyek az élethez, a testi és lelki integritáshoz való jogot, valamint a gyerekek és fiatalok védelmét érintik” – közölték.  

Kapcsolódók

Kimaradt?