Beszólt az érettségin megbukóknak a tanügyminiszter

Leginkább azoknak nem sikerül az érettségi vizsga, akik alacsony jegyátlaggal jutottak be a középiskolába – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Ecaterina Andronescu tanügyminiszter.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy számottevő különbség van az idén végzett tanulók által elért eredmények (75 százalék), és a korábbi években végzett diákok eredményei között (26 százalék), ami azt üzeni a végzősöknek, hogy esélyeik csökkenek, ha nem sikerül a vizsgáljuk abban az esztendőben, amikor tanulmányaikat befejezték.

Ugyanakkor jelenetős különbség tapasztalható a városi és a vidéki iskolák között: míg a városi elméleti líceumok 90 százalék körül teljesítenek, addig vidéken, főleg a szakközépiskolák, meglehetősen gyenge eredményeket produkálnak.

Andronescu „elfogadhatatlannak” nevezte, hogy vannak olyan szakközépiskolák, amelyek az elmúlt hat esztendőben folyamatosan öt százalék alatti arányt értek el az érettségin, és kilátásba helyezte, hogy ezeket szakmunkásképzőkké alakítják.

„Az idei évben ragaszkodtunk ahhoz, hogy növeljük a helyek számát a szakiskolákban, mert előfordulhat, hogy azoknak, akiknek nincsenek elméleti ismereteik, jó gyakorlati készségekkel rendelkeznek, és megbecsülendőbb egy szakmában dolgozni és azt jól csinálni, mint abszolút elfogadhatatlan eredményeket elérni. Nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy ezeket a szakközépiskolákat szakiskolákká alakítsuk, tekintettel az idei és az elmúlt években elért eredményekre” – magyarázta az oktatási miniszter.

Az érettségi vizsgával kapcsolatban a miniszter megjegyezte: „megengedhetetlenül” magas volt az óvások nyomán módosított osztályzatok száma, és azt javasolta, hogy objektívebb kritériumokat kell megszabni a dolgozatok elbírálására. Azt is felvetette, hogy azok a javító tanárok, akiknél ez nagyobb arányban előfordult, a jövőben ne vegyenek részt a vizsgabizottságokban.

Andronescu szerint két lehetőség van: csak annyi líceumi helyet meghirdetni, hogy oda ne lehessen alacsony átlaggal bejutni, illetve, hogy kilencedik osztály elején tananyagpótló órákat tartsanak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?