Lecsapott az első álbeteg: állásával fizetett egy korrupt orvos

Bár csak mostanára lett sajtóhír belőle, friss információk szerint már három hete alkalmazza a minisztérium azt a vitatott módszert, hogy álbetegek bevetésével próbálja tetten érni a hálapénzt kérő orvosokat. Meg is lett az első eredmény: egy orvos az állásával fizetett amiatt, hogy a szolgáltatás ára mellett még „egy kis figyelmességet” kért betegétől.

A Digi24 híradójának beszámolója szerint az álbeteg a sofőrvizsga megszerzéséhez szükséges orvosi vizsgálatok ürügyén jelentkezett egy állami kórházban. Ám a szolgáltatás kifizetése mellett az orvos még „egy kis figyelmességet” kért, amiért állásával fizetett. Az nem derült ki, hogy melyik városról van szó. 

Három hét alatt eddig öt alkalommal vetettek be álbetegeket, részletezi a román sajtó, egyelőre ennek az egynek lett eredménye.

Miután az egészségügyi szakszervezetek kedden közleményben tiltakoztak a minisztérium tervei ellen arra hívva fel a figyelmet, hogy az orvosokat folyamatosan terrorizálják és a szaktárca kampányt indított ellenük, Sorina Pintea egészségügyi miniszter egy szerda esti televíziós műsorban leszögezte: nem érti a felháborodást, a módszert más európai országokban is alkalmazzák.

Ismert, hogy a kormány jelentős bérelemeléseket hajtott végre az egészségügyben, amelyek révén az orvosok többségének bére az utóbbi két évben legalább duplájára emelkedett. Egy nemrég készült felmérésben a megkérdezettek a kórházakban megkövetelt hálapénzt sorolták az első helyre - 24 százalékos arányban - a hazai egészségügyi rendszert sújtó problémák közül, míg 20 százalékuk a kórházi fertőzéseket, 12,8 százalékuk az állami beruházások hiányát, és 11 százalékuk a szakképesített személyzet hiányát nevezte a legsúlyosabb gondnak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?