Ismét felvonul az Új Jobboldal a kolozsvári Pride napján

A szélsőjobbosok ismét utcára vonulnak a Kolozsváron szervezett melegfelvonulás ellen. 

A június 15-ei Pride azért is mérföldkő a helyi LMBTQ közösség számára, mert két év után nem kell a Szamos-parton megbújniuk, idén a város főteréről indulhatnak, végig vonulhatnak a központon. A szombat délután 17 órára meghirdetett felvonulásra Facebookon már közel kétezren jelezték részvételüket vagy érdeklődésüket. 

A kolozsvári Pride szervezői azt írják: két év Szamos-parti séta után a helyi LMBTQ közösség kiérdemelte, hogy hivatalosan láthatóak legyenek ott, ahol félve és láthatatlanul egyébként minden nap jelen vannak. „Orvosok, tanárok, ügyvédek, kiszolgálók, önkéntesek, villanyszerelők, sportolók, színészek vagy mérnökök, diákok vagy tanulók vagyunk. Itt vagyunk” – nyomatékosítanak, a másság elfogadását hirdetve.

Az Új Jobboldal szintén szombatra melegellenes tüntetést hirdetett, ők 13 órakor gyülekeznek a Bocskai téren. Mint írják, a „férfi és nő alkotta családot támogatják”, nem értenek egyet a – megfogalmazásuk szerint – „morálisan romlott parádékkal”. 

Egész héten egyébként programokat szerveznek a rendezvénysorozat keretében, amelynek egyik mozzanata lesz a felvonulás. Ezeket itt böngészheti

Két évvel ezelőtt nem zajlott incidensek nélkül a szélsőjobbosok tiltakozása. Mint írtuk, 2017-ben egy párbeszédre nyitott, a melegeket támogató kolozsvári színésznőt vittek el a csendőrök. A Pride-ról érkező Oana Mardare akkor szólt bele az Új Jobboldal egyik vezetőjének beszédébe, amikor az úgy fogalmazott: obszcén felvonulás volt a Szamos-parton. "Egy egyszerű felvonulás volt, nem volt benne semmi obszcén" - hangzott a replika. Ekkor a tüntetők közül valaki odaszólt a csendőröknek, hogy vigyék el onnan a lányt.  

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?