„Mindig magunkért, soha mások ellen” – berobogott a Boldogasszony zarándokvonat Kolozsvárra

Csütörtökön délután a kolozsvári vonatállomáson röpke húsz percnek köszönhetően nyugalom és őszinte öröm szállt arra a gyülekező tömegre, amely zuhogó esőt és délutáni csúcsforgalmat félretéve átküzdötte magát a városon, hogy a Boldogasszony Zarándokvonat Csíksomlyóra tartó utasait fogadhassa.

Hiába a szigorú rendőri felügyelet és a folyamatosan ki-berobogó, más városokba tartó vonatok, nem mozdult ez a nem túl nagy, de annál lelkesebb közösség, amelynek tagjai feltarisznyázták magukat pogácsával, szép szavakkal, összetartozás érzettel és csenddel. Ritkán látni sok embert ilyen csendesnek és szervezettnek, mint amilyennek ők bizonyultak.

A zarándokoknak és az összegyűlt kolozsváriaknak a magyar főkonzulátust képviselő Teleki Andrea  Kémenes Lóránt főesperes, Oláh Emese alpolgármester, Marosán Csaba színész és Budai László főszervező mondott üdvözlő szavakat. A beszédek az összetartozás, a hazaszeretet, az egységesség fontosságát hangsúlyozták. Az eseményt Pálmai Árpád Karnagy vezetésében a magyar és székely himnuszok eléneklésével tették még erőteljesebbé és meghittebbé az egybegyűltek.

Teleki Andrea, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus képviselője elmondta, a Boldogasszony zarándokvonat bizonyítja leginkább a magyar nép ragaszkodását a hagyományaihoz és a nemzeti értékeihez. Kémenes Lóránt kolozsvári főesperes Ferenc pápát idézve szólt az emberekhez: az „édesanyám, taníts meg összevarrni a jövőt” és az „aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást” mondatokkal fejezte ki abbéli szomorúságát, hogy a Budapest- Csíkszereda útvonal még mindig nem belföldi járat, majd hozzátette, az ilyen zarándokvonatok mégis tűvonások Erdélyben, amelyek egy kicsit összevarrják a szakadásokat.

Oláh Emese alpolgármester hangsúlyozta, ünnep ez a találkozás a kolozsváriak számára, ugyanis ebben a városban minden olyan alkalom ünnepnek számít, amikor megélhetik az összetartozást. Buda László a köszöntésekhez hozzáfűzte, "bár nem tettünk meg mindent, amit tehettünk, azért valami nagyon fontosat vittünk véghez csütörtök délután".

Ahogyan a himnuszok és a köszöntések elhalkultak, húsz perc együttlét után zakatolt is tovább Csíkszereda felé a Boldogasszony zarándokvonat.

Kapcsolódók

Kimaradt?