Ferenc pápa több száz beteget áldott meg Iaşi-ban

800 beteg embert áldott meg Ferenc pápa szombat délután a iaşi-i Szűz Mária királynő székesegyházban.

A szentatya köszönetet mondott a betegeket ápolóknak, és arra kérte őket, hogy „ne felejtsenek el imádkozni érte”.

Ezt követően a pápa beszédet mondott a kultúrpalota előtti téren, ahol a szervezők szerint mintegy hetvenezer személy gyűlt össze. Az eseményen részt vett Viorica Dăncilă román és Pavel Filip moldovai köztársaságbeli miniszterelnök. 

Iaşi-i látogatása végén a szentatya fiatalokkal találkozik. Egy şipotei, tizenegy gyerekes asszony, akinek családja négy országban szétszakadva él, a nagycsalád örömeiről, de az elválás fájdalmáról is beszél majd.

Ferenc pápa megáld egy Camino de Santiago 4 500 km feliratú jelt, amely azt mutatja, hogy ekkora a távolság Iaşi és Santiago de Compostela között. Ez kiindulási pont lehet azoknak, akik megtennék az El Camino zarándokutat. A pápa megáld még egy márványba faragott Jézus szobrot is, amit utólag Iaşi egyik közterén állítanak fel. A rendezvény Gheorghe Zamfir pánsípművész koncertjével zárul. 

Kapcsolódók

Kimaradt?