Közbeszólt az eső az aradi ballagáson

Három középiskolai és egy szakiskolai osztály közel hetven diákjának szólalt meg utoljára a csengő péntek reggel Arad egyetlen magyar középiskolájában, a Csiky Gergely Főgimnáziumban. A ballagási ünnepség kezdetekor megnyíltak az égi csapok, így a szakadó eső miatt a közeli református templomban tartották meg a búcsúztatót, bő háromnegyed órás késéssel.

Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes szerint ennek jelképes üzenete van, hiszen „a tudás és a szellem kéz a kézben jár”. Hozzátette: egyik nyelv sem fejezi ki ezt az életszakaszt találóbban, mint a magyar ballagás, és arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy sikereket, eredményeket nem lehet gyorsan elérni, hanem csak „ballagva, megfontoltan és kellő alázattal”.

Spier Tünde, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója azt mondta, az időjárás okozta közjáték csak ízelítő volt abból, hogy az élet milyen nem várt akadályokat gördíthet a végzősök elé.

Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke azt kívánta a végzősöknek, hogy tudással „felfegyverkezve” térjenek haza, és legyenek az Arad megyei magyar közösség hasznos, gyarapító tagjai.

A végzősök nevében Kurunczi Viktória köszönt el az alma matertől. A tizenkettedikesek számára még hátravan egy próbatétel: a hétfőn kezdődő érettségi vizsga.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?