Imaláncot szerveznek Szent László nagyváradi lovasszobráért

Nagyváradon a városalapító Szent Lászlónak két szobra is van a római katolikus bazilika közelében, de sokan úgy vélik: a lovagkirály szobrának a város főterén lenne méltó helye. Júniusban figyelemfelkeltő megmozdulásként közös imát szerveznek a város főterére.

A nagyváradi Szent László (ma Unirii) téren Mihai Viteazul lovasszobrát Ferdinánd király lovasszobrára cserélte az önkormányzat májusban, áprilisban pedig román püspökök szobrát avatták fel. Ennek hatására ismét a közbeszéd tárgya lett Szent László lovasszobrának főtéri elhelyezése.

Szent Lászlónak bronzszobra állt a főtéren, ezt 1893. szeptember 10-én állítottak fel, az egész alakos álló műalkotást Schlauch Lőrinc bíboros, püspök rendelte meg Tóth István budapesti szobrásztól. A nagyváradi román hatóságok a váradiak számára kiemelkedő jelentőségű szobrot 1923. július 13-án távolították el a város főteréről, ez a szobor a bazilika mellett látható ma.

A nagyváradi főtér 2015-ös átalakításakor merült fel is a szoborállítás gondolata, akkor több ezer aláírást is összegyűjtöttek ennek érdekében, a váradi önkormányzat s Ilie Bolojan polgármester azonban többször is kijelentette: a lovagkirály helyet kaphat a váradi várban, a főtéren azonban nem, s ugyanezt a választ kapták az RMDSZ önkormányzati képviselői is tavaly.

Szent László király egyesít

Az idei szoboravatások, illetve szoborcsere kapcsán az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) váradi szervezetének képviselői április 20-án közleményükben tudatták, hogy petíciót iktattak a Nagyváradi Polgármesteri Hivatalnál, melyben kérik Szent László lovasszobrának a főtérre való kihelyezését, illetve a város napjának október 12-től más dátumra való helyezését.

A néppártosok május 28-án, kedden kérésük nyomatékosításáért élőláncot szerveztek a Szent László téren. Bár aznap délután Várad egyes részeit elverte a jég, a főteret megkímélte, és megtartották az élőláncot, melyen a néppárt május 19-i közleménye szerint ezen közel annyian gyűltek össze, mint Ferdinánd román király szobrának avatásakor.

A megmozduláson részt vettek a Bihar megyei RMDSZ-szervezet vezetői, önkormányzati képviselői, szimpatizánsai is. A szervezet Facebook-oldalán közzétett, Meleg Vilmos, a váradi szervezet elnöke és Botházy Nándor ügyvezető elnök aláírásával ellátott bejegyzésben ugyanakkor cáfolták az információt, hogy nem támogatják a városalapító király főtéri szobrának felállítását, sőt április 24-i beadványukban támogatták a néppárt kezdeményezését.

„Örömmel vettük tudomásul, hogy az eseményen megjelentek az RMDSZ városi szervezetének tisztségviselői is, mint ahogy azt is meglepve, de mindenképpen örömmel olvastuk, hogy az RMDSZ az önkormányzathoz intézett saját beadványában a néppárt kérését támogatva állt ki Szent László lovasszobrának főtéri kihelyezése mellett. Döntésével az RMDSZ a nagyváradi magyarok egyértelmű akarata mellé állt” – írta az EMNP váradi szervezete május 29-i közleményében.

Ebben azt is tudatták, hogy június 25-én, kedden 17.30 órától az Imalánc Szent László lovasszobráért elnevezésű megmozdulásra várják a váradiakat a Szent László téren, melyet a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében tartanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?