Erősödjön hitünk! – Ferenc pápa látogatására hangolódó beszélgetés dr. Holló Lászlóval

Ferenc pápa látogat Erdélybe, egy történelmi alkalom tanúi, átélői lehetnek azok, akik ott lesznek Csíksomlyón, hiszen erre a látogatásra az egész világ odafigyel, a mi közösségünket, az erdélyi magyarságot identitásában, sorsának vállalásában erősíti meg. Ezzel az elhivatottság méltóságát tudatosítja közösségünkben. Azt az odafigyelést, amelyre mindig is vágyott az erdélyi magyar katolikusság, amely a kommunista diktatúra évei alatt a legnagyobb elnyomásnak, zaklatásnak volt kitéve. Dr. Holló László előadótanár, a Római Katolikus Teológia Kar dékánhelyettesével beszélgettünk a rendkívüli esemény kapcsán.

Azt hiszem, hogy jó volna, ha az ön személyes benyomásaival kezdenénk, ugyanis a pápa látogatására készülve tartott egy előadást, amelyben azt a kérdést vetette föl, hogy miért szerethető Ferenc pápa. Ön hogyan és miért szerette meg a Szentatyát?

Érdekes a „közös történetünk”. Már az első szavaival is mellbe vágott, miután fölemelkedett a konklávé füstje, és elhangzott a „Habemus papam!” bejelentés, amelyet ott a helyszínen is százezrek vártak, de világszerte sok millió ember, és kilépett a világ elé az, aki úgy vonult be a tanácskozásra, mint Jorge Mario Bergoglio bíboros, és úgy jelent meg, mint Ferenc pápa. Nos, ezt a pillanatot, mint mondom, milliók várták, és lehet, hogy sokan azonnal csalódottnak érezték magukat. Mert az első mondat, amely elhangzott Ferenc pápa részéről az volt, hogy „Frati e sorelle, buona sera!”, azaz „Testvéreim, jó estét kívánok!”.

Én egy csíki katolikus családban nevelekedtem, nálunk a köszönés az volt, hogy „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”. Megrökönyödve hallgattam a pápa világi köszöntését, és sokáig hordoztam ezt a tüskét a szívemben. Nem értettem, hogy miért így, miért nem a hagyományos, általunk megszokott formulával köszöntötte a híveket. Aztán Jakubinyi György érsek úrral beszélgettem erről, és ő volt az, aki felvilágosított, hogy Dél-Amerikában nem bevett szokás a számunkra megszokott formula, amely nekünk itt Európában, Erdélyben annyira természetes. A Szentatya úgy köszöntötte híveit, ahogy addig is szokta. Nem akart eltérni attól, ami számára addig a mindennapos úzust jelentette, nem akart mesterkélt lenni. És akkor lassan-lassan felengedett az én értetlenségem is, mert rájöttem arra, hogy rengeteg előítélet mozgatja életünket, és csak a tudatos tisztánlátással lehet értékelni teljes valójában a másik embert, legyen az bárki. Akár maga a Szentaya is. Gyakorlatiasabban megfogalmazva: járjunk utána annak, hogy mi miért történik, még mielőtt ítélkeznénk. Mondom ezt annak fényében is, hogy a pápa rengeteg profétai gesztust tesz, amelyeket gyakran kritizálnak az ő esetében.

Mondana legalább egy példát, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljék, mit is ért profétai gesztus alatt?

Az egyik legutóbbit elevenítem föl, amikor a pápa Dél-Szudánban járt, ahol ennek a fiatal afrikai államnak a vezetőivel találkozott. A világ megdöbbenve láthatta, hogy őszentsége letérdelt, és megcsókolta lábukat. Jómagam is felemás érzésekkel viszonyultam első pillanatban a gesztushoz, amíg meg nem tudtam, hogy mi a magyarázata. Hogy itt egy olyan ország vezetőivel történik ez meg, ahol öt éven keresztül polgárháború dúlt, szinte félmillió ember meghalt, most pedig lehetőség nyílik a békülésre, arra, hogy ne legyen több emberáldozat. A pápa pedig ezzel az erőteljesen profétai gesztussal próbálta megerősíteni a dél-szudáni elnököt és alelnököt abban, hogy helyes úton járnak, tartsanak ki. Ez az ő jellembeli, hitbéli nagyságát bizonyítja, viszont lehet, hogy sokak számára magyarázat nélkül nem érthető, hogy miért tette.

A Szentatya arra ösztönözte az ország vezetőit, vizsgálják meg a lelkiismeretüket, és kérdezzék meg maguktól: „Mit kíván tőlem az Úr a megbocsátás érdekében, mit kell megváltoztatnom az ő kérése szerint a saját hozzáállásomban?” Hozzátette: „Mindannyian követünk el hibákat, vannak, akik kisebbeket, mások sokkal nagyobbakat. Az Úr Jézus azonban mindig megbocsátja azoknak a bűneit, akik megtérnek.” Ferenc pápa arra kérte a vezetőket, hagyják maguk mögött a háborút, mentsék meg népüket a pusztulástól.

Az is nagyon meglepő, hogy teljesen új nevet választott a maga számára, hiszen őelőtte senki nem viselte a Ferenc nevet, amely Assisi Szent Ferenc személyét idézi meg. Mivel magyarázható, hogy éppen ezt a nevet választotta magának a Szentatya?

Ez valóban meglepő, hiszen ő jezsuita szerzetes, és akkor kézenfekvő lett volna, hogy az Ignác nevet válassza, hiszen Loyolai Szent Ignác volt a rendalapító. Névválasztásának az oka pontosan az Assisi Szent Ferenc-i ideálban rejlik, illetve abban, hogy a pápa ebben az eszmeiségben rendkívül tiszteli a szegénységet, azt, hogy a béke embere volt, illetve azt, hogy Assisi Szent Ferencnek sajátos kapcsolata volt a teremtett világgal. Gondoljunk csak a Nap-himnuszra. És ezt a lelkületet is magáénak tudja Ferenc pápa a jezsuita lekület mellett.

Mindennek fényében, és visszakapcsolva az ön előadásának a címére, elég sokan vannak, akik nem értenek egyet  Ferenc pápával, nem tartják őt szerethetőnek. Van-e ennek oka, magyarázata, illetve milyen ellenérveket lehet felhozni annak érdekében, hogy a kételkedők távolságtartása is megszűnjön?

Szerintem a „nemszeretésnek” az egyik oka az, hogy nem értik ezeket a prófétai gesztusokat. Ezeknek a mély szimbolikája nem egyértelmű mindenki számára, és ha nincs aki elmagyarázza, akkor az értetlen ember egyfajta hiányérzettel marad. A másik okát a kételkededésnek egy bibliai példával magyaráznám: a tékozló fiú történetével. Mi, katolikusok gyakran azt hisszük, hogy mi vagyunk a kiválasztottak, és ezért elvárnánk, hogy a pápa is csak minket szólítson meg, csak velünk foglalkozzon. Ezzel szemben a Szentatya sokkal inkább Jézus Krisztus szellemében gondolkodik, és az egész világra kitekint, mindenkihez odahajol, és ezért aztán – visszakapcsolva a példához – az otthonmaradt fiú, azaz a katolikus közösség sértődöttsége, irigysége nyilatkozik meg akkor, amikor némelyek a pápát elutasítják. Ferenc pápa nagyon szívügyének tekinti, hogy arcot adjon a kisebbségben, a periférián élőknek. Ilyen értelemben is mondhatjuk, hogy ajándék lesz számunkra. Látogatása megerősíthet a hitünkben. Abban, hogy kik vagyunk, és hova tartozunk.

Viszont nagyon sok más felekezetű, más vallású ember megszerette őt, tiszteli őt ezekért a mélyen emberi gesztusokért. Engem a természetessége szinte zavarba hoz, el sem tudom képzelni, hogy a Katolikus Egyház feje, a Vatikán vezetője, hiszen államfő is, ha úgy vesszük, ennyire egyszerűen tudjon kommunikálni a hívekkel, a világgal...

Azt gondolom, hogy mint ember a legjellemzőbb tulajdonsága az egyszerűség és szerénység. Nyilván ezt nehéz párosítani egy pápával, hiszen ő a világ tetején áll, jelképesen fogalmazva, de mégiscsak azt gondolom, hogy a pápa egy egyszerű és szerény ember. Ez pedig jó alapot ad ahhoz, hogy megfelelő keresztény, ugyanakkor pedig megfelelő pap és egyházfő legyen. A szerénysége megmutatkozik rögtön, amikor magárol beszél, vagy amikor prédikál. Ezt egészíti ki, hogy ő a jezsuita spiritualitást követi. Ennek jellemzője az elmélyült, folyamatos elmélkedés a hitről, az Istennel való kapcsolatról. Mindezeket a tulajdonságokat bevitte az egyházfői tevékenységébe is: úgy vezet, hogy lelkipásztor. És ez megmutatkozik a prédikációiban is. Muszáj elmondanom, hogy Ferenc pápa meglepően sokat prédikál. Hét-nyolc naponta hirdet igét a Szent Márta-Házban a bentlakóknak, és ez azért nagy dolog, mert rendszeresen prédikálni nem könnyű, ráadásul neki nem ez a dolga, hanem megvan az egyházvezetői feladatköre. Azonban Ferenc pápa azért vállalja ezt is, mert megvan az ennek megfelelő lelki élete, és mindent, amit mond, ezen az elmélkedő gondolkodáson keresztül teszi, ennek a fényében magyarázza Krisztus tanítását, a Szentírást.

Húsz évvel ezelőtt óriási szomorúsággal vette tudomásul az erdélyi magyar katolikus közösség, hogy az akkori pápa, II. János Pál nem látogat el Erdélybe is. Mennyiben tekinthető ez a látogatás egyfajta történelmi jóvátételnek?

Nem hiszem, hogy ezt a látogatást egy ilyen kontextusban kellene értelmezni... És azt sem kellene a sérelmek listájára írni, hogy II. János Pál pápa nem jött el Erdélybe. Azt gondolom, hogy akkor, húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa mindenképp el szeretett volna jönni Romániába, éspedig azért, mert Románia volt az első ortodox többségű állam, amely meghívta. Én akkor azt mondtam, hogy ha a pápa helyében lennék, nem jönnék el, hogy ha nem mehetek el a híveimhez. De ez egyfajta racionalitás. A pápa racionalitása pedig az volt, hogy az ökumenizmus jegyében közeledni kell a Keleti Egyház híveihez, és a pápa akkori látogatása ezt a célt szolgálta. Nyilván, nekünk fájt, nekem személyesen is, de a pápának megvoltak a magasabb rendű érvei. A hídépítés, a felekezetek közötti együttműködés módozatainak a kiszélésítése, ezek voltak a szempontjai. Mi csak utólag mérhettük azt be, hogy micsoda hatása volt ennek a látogatásnak. Az az eufória, az a lelki, spirituális emelkedettség, amit az egész országban előidézett, az kihatott a mi közösségünkre is. Történelmi pillanat volt.

Ez a látogatás, a Ferenc pápáé is az lesz, tán még nagyobb, még pozitívabb hatású, mert az övé lelkipásztori jellegű. Bár a kötelező politikai bevezetővel, Bukarestben veszi kezdetét, a következő megállók azok kimondottan a híveknek szólnak. Iași-ban találkozik a román anyanyelvű római katolikus hívekkel, Csíksomlyón a magyarokkal, majd Balázsfalván a görög katolikusokkal. Láthattuk eddigi szolgálata alatt, hogy mennyire fontos számára az elesettek, a kisebbségben lévők megsegítése, és éppen ezért Erdélyben nagyon fontos megerősítő gesztus lenne, ha méltó módon tudnánk őt fogadni. Csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha a saját identitásunkban megerősödünk. A hitben való megerősödés az identitásunkban való megerősödést is jelenti. Csíksomlyó ennek nagyon szép szimbóluma lehet.

Ismerve Ferenc pápa prédikációs készségeit, és azt is, hogy mennyire komoly odafigyeléssel foglalkozik a hívek tanításával, az általa kiadott tanításokból milyen gondolatokat emelne ki erre az alkalomra?

Rengeteg dokumentuma megjelent a rövid, hat éves pápasága alatt. Nyilván, hogy a pápai bullák, enciklikák szerkesztésében van segítsége, de annyira erőteljesen rajta van mindegyiken a kéznyoma, hogy egyből érezhetővé válik olvasásukkor az ő szellemisége. Ezeknek nagy része egyébként már elérhető magyar fordításban is. Az az érdekes az ő prédikációs készségeit vizsgálva, hogy rendkívül egyszerűen tud mesélni, nem teológizálva.

Mondok egy példát. Egyik beszédében azt emeli ki, hogy a Szentlélek állandó változásra sarkall bennünket, de mi kényelmesek vagyunk. Annyira érzékletes ez a kép számomra, hogy nem tudom felejteni. Mert valóban, az, ami életben, mozgásban tartja a világot a folyamatos változás, alkalmazkodás. Ehhez képest, mi, emberek általában lecövekelünk csökönyösen egy adott helyzetnél, világképnél. Gondoljunk csak a fotelből tévéző énünkre, miközben kattintgatunk. Lehet, hogy a világ halad, de mi ott ülünk a fotelben. Tehát nem magas teológiáról van szó, hanem a mindennapi életünkből vett példákról. Vagy egy másik metaforája, ami körbejárta a világot, az a „jószagú pásztor”, vagyis az a pásztor, akinek a szaga nem különbözik a nyájétól. A média révén bejárta a glóbust ez a kijelentése, hogy azt szeretné, ha a lelkipásztor eggyé válna a nyájjal. Tehát Ferenc pápa rendkvívül jól beszél, időnként annyira egyszerű képekben fogalmaz, hogy a mélységet csak később fogja fel a hívő.

Tanításai megerősítenek a hitben, hogy ki kell lépnünk saját magunkból. Ferenc pápa meghív minket is arra, hogy merjük vállalni a kihívást, felnőtt keresztényekké tudjunk lenni. Ha mi kilépünk önmagunkból, és a másikat tudjuk szolgálni, akkor nagyon szép közösség tud létrejönni, és véget tudunk vetni annak a társadalmi szemléletnek, amely az érdekek és az önmegvalósítás mentén akar élni. Kilépni magunkból csak akkor lehetséges, ha identitásunkban meg tudunk erősödni. Akit nem ismerek, arról számos dolgot feltételezek és mondhatok. Falakat építek feléje de ha megismerem, a világom át tud alakulni. Nagyon jó volna a mi sokféle énünket, érdekeinket egy közösséggé kovácsolni…

Ismerve a pápa eddigi munkásságát, milyen prédikációra, milyen üzenetre számíthatunk? Illetve már a látogatás gesztusából mit tanulhatunk?

Rendkívül nehéz ezt előrevetíteni. Rendszerint bárhova megy, az ott felmerülő nehézségekről próbál szót ejteni, és valószínű a kiengesztelődés, béke, egymás tisztelésének a gondolatai kerülhetnek előtérbe, ugyanakkor, mivel a pápában megvan a lehetőség, hogy nonkomformista módon nyilvánuljon meg, hiszen nemegyszer megtette már, hogy az előkészített prédikációt félretéve szabadon szóljon az összegyűlt hívekhez. Bár, abból kiindulva, hogy a prédikációk fordítását is elő kell készíteni, itt mégsem tartom valószínűnek ezt a forgatókönyvet. Persze, nem zárhatjuk ki azt, hogy a szentmise hangulata, az ott lévő tömeg hatására a pápa spontánul is megnyilvánuljon.

Csíksomlyó a pünkösdi búcsú helyszíne, ahol legalábbis az utóbbi évtizedekben az összegyűlő zarándokok nemcsak istenhitük, vallásosságuk mellett tettek tanúbizonyságot, hanem Márton Áron püspök példamutató kiállásán felbuzdúlva egyfajta nemzeti összetartozás helyszíne is lett a zarándokhely. Mennyire lesz ez hangsúlyos ezen a találkozón?

Itt, a mi szűkebb hazánkban is – de kiterjeszhetjük egész Közép-Kelet-Európára – a vallást az emberek a nemzeti közösségükhöz való tartózással együtt élték meg, ezt a két értéket nem lehet szétválasztani. Igen, én azt gondolom, hogy Csíksomlyón meg lesz jelenítődve a vallásosság mellett a nemzeti hovatartozásunk is. Voltak rémhírek, hogy nem szbad zászlót vinni, de én azt szeretném elmondani, hogy lehet, tehát mindenki, aki eljön, úgy jöjjön el, ahogy egyébként is készült volna erre a búcsúra. A falu zászlójával, a templom zászlójával, a nemzeti zászlóval.

Százezrek fognak eljönni, ezt már tudjuk. Hogyan kell, hogyan lehet lelkileg felkészülni erre?

A Katolikus Egyházban a búcsú a bűnöktől való elbúcsúzást jelenti, tehát azt, hogy búcsút veszünk esendőségeinktől és megtisztulunk. Ez úgy valósul meg, hogy ha az ember a kegyelem állapotában van, elvégzi a szent gyónását, és a búcsú alkalmával szent áldozáshoz járul, Krisztus testét veszi magához, akkor így a lelki életében előbbre léphet. Az előkészületnek különböző állomásai vannak. A különböző plébániákon és lelkiségi csoportokban olyan alkalmakat szerveztek, amelyek nyomán az Egyház sokszínűségét és gazdagságát ismerhették meg az érdeklődők. A közös ima, a közös elmélkedés lehetővé válik már egy nappal a találkozás előtt, ahhoz, hogy a felkészülés teljessé váljon.

Milyen hatással lesz ez a látogatás az erdélyi magyar katolikus közösségre?

Olyan, amit most még el sem tudunk képzelni. Ha vannak olyanok az olvasók között, akik fel tudják idézni II. János Pál pápa látogatásának hangulatát, és annak utórezgéseit, akkor nekik lehet viszonyítási alapjuk. Az húsz évvel ezelőtt történt, és azt mondhatom, hogy egy olyan eufóriát, egy olyan szellemi felszabadulást eredményezett, ami azonnal érezhetővé vált. Ne feledjük, hogy a Katolikus Egyház volt a legelnyomottabb helyzetben a kommunista diktatúra évei alatt, és az a tény, hogy II. János Pál pápa nyitott a Görög-Keleti Egyház felé, nekünk sok jót hozott, nemcsak egyházpolitikai, hanem mentális szinten is. Én tudom, hogy most is ilyen lesz. Például a moldvai csángó katolikus közösség éppen a pápalátogatás híre után kapta meg az engedélyt arra, hogy magyar nyelvű misék is tartathassanak. Ami az ottani hívőknek egy számunkra fölfoghatatlan ajándék. Úgy, ahogy imádkoztuk a készülődés napjaiban, azzal, hogy eljön hozzánk Ferenc pápa, és ahogy hozzánk szól, megerősít az őseink hitében és erkölcseiben, illetve a Katolikus Szentegyházhoz való csatlakozásunkban. Egy egész népet megtisztító, jobbá, elfogadóbbá tevő eseménynek lehetünk tanúi. Legyünk nyitottak, és érezni fogjuk, hogy más lesz a világ. Én tudom, hogy ilyen lesz. Csak hagynunk kell.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?