Záporok és újabb viharok várhatók az ország kétharmadában

Sárga jelzésű eső- és viharriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán, amely csütörtök reggelig érvényes az ország északi, középső és nyugati részében levő 30 megyére.

A meteorológusok szerint szerda 13 órától csütörtök reggel 6 óráig fokozott lesz a légköri instabilitás a Bánságban, a Körösök vidékén, Máramarosban, Erdélyben, Olténia és Moldva nyugati és északi részében, valamint Munténia északi részében. Felhőszakadásokra, gyakori villámlásokra, jégesőre és szélviharra kell számítani, a lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 25 litert négyzetméterenként, illetve elszigetelten a 40-50 litert is.

Érvényben marad ugyanakkor az a rossz időre vonatkozó, az egész országot érintő figyelmeztetés is, amelyet a meteorológusok kedden hosszabbítottak meg június elsejéig. A figyelmeztetés szerint időszakosan fokozott lesz a légköri instabilitás június elseje 10 óráig az egész ország területén.

Május 28-án és 29-én főként az ország nyugati, délnyugati, északi és középső régiójában, valamint a domb- és hegyvidéken, majd ezt követően inkább a déli, középső, keleti és északi részeken várhatók zivatarok, villámlások, szélviharok és elszigetelten jégeső is. A csapadék mennyisége meghaladja a 15-25 litert, helyenként a 35-50 litert négyzetméterenként.

Kapcsolódók

Kimaradt?