Kézfogás az úzvölgyi temetőért – szombaton Csíkszentmártonban tiltakoznak

Nagyszabású tiltakozó rendezvényt szervez az Úzvölgye Kezdeményező testület május 25-én, szombaton. 

A délután öt órakor kezdődő eseményre Csíkszentmárton központjába várják mindazokat, „akiknek fáj az úzvölgyi magyar haditemető területének jogtalan kisajátítása, a földjében nyugvó hősök nyugalmának megzavarása, és azokat, akik vissza akarják állítani Székelyföld történelmi határait”.

„Nem engedjük, hogy ágyukban alvó, apró, ártatlan gyermekeink csendőrök csörömpölésére ébredjenek, rendőri meghurcoltatástól rettegve induljanak iskolába, ahol társaik azt kérdezik tőlük: HOVA ÉS MIÉRT VITTÉK EL APUKÁDAT?” – írták a szervezők. Részletek az esemény Facebook-oldalán olvashatók. 

A rendezvényen jelen lesznek a magyar történelmi egyházak képviselői, valamint az erdélyi magyar politikum részéről is többen jelezték részvételi szándékukat. A tervek szerint ott lesz az eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök is, valamint más székelyföldi RMDSZ-es politikusok.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?