Árvízkárok országszerte: 26 település több mint 370 portáját öntötte el a víz

Az elmúlt 24 óra kiadós esőzései nyomán bekövetkezett áradások négy megye – Beszterce-Naszód, Máramaros, Maros és Temes – 26 településén okoztak károkat, a katonai tűzoltók a helyi hatóságokkal karöltve 115 házból, 56 pincéből, 372 udvarból szivattyúzták ki a vizet.

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) tájékoztatása szerint emberi áldozatot nem követeltek az áradások. A beavatkozások során a tűzoltóknak négy személyt kellett kimenteniük otthonukból a Beszterce-Naszód megyei Bilak településen, miután a ház körül felgyűlt több mint másfél méteres vízszint miatt azok ki sem tudtak lépni az épületből.

A hatóságok 32 személyt kértek fel Beszterce-Naszód megye különböző településein, hogy az áradás miatt megelőző jellegel hagyják el otthonaikat, és a Maros megyei Székelyhodoson is kénytelen volt hat család rokonoknál tölteni az éjszakát.

Az emberek nagy része már visszatért otthonába és a többiek is visszamehetnek majd az árvízveszély elmúlása után.

Az IGSU tájékoztatása szerint csütörtök reggel már csak Beszterce-Naszód megyében dolgoztak a katonai tűzoltók azon, hogy a háztartásokból, udvarokból kiszivattyúzzák a vizet.

Az elmúlt 24 órában ugyanakkor több megyei és országutat is elborított az ár kisebb-nagyobb szakaszokon: Beszterce-Naszód megyében a 17C és 17D jelzésű országutat, Maros megyében a 15-ös és a 15A jelzésű országutat, Máramaros megyében a 188-as, Temes megyében pedig az 572-es megyei utat.

A hatóságok a RO-Alert telefonos rendszeren keresztül figyelmeztették a Beszterce-Naszód, Máramaros, Maros és Suceava megye árvízveszély által érintett területein élő lakosságot. Az IGSU leszögezi, hogy több mint 5100 tűzoltó áll továbbra is bevetésre készen.

Időközben a meteorológusok újabb elsőfokú, zivatarokra és légköri instabilitásra vonatkozó riadókat adtak ki, amelyek péntek reggelig érvényesek az ország 12 megyéjében, a vízügy pedig Maros, Beszterce-Naszód, Hargita és Máramaros megye több folyójára adott ki csütörtök estig érvényes árvízriadót.

Kapcsolódók

Kimaradt?