Véget ért a szatmárnémeti Electrolux alkalmazottainak sztrájkja

Tíz hét, számtalan tárgyalás, közvetítés és mérhetetlen elkeseredés után pont került a szatmárnémeti Electrolux-dolgozók sztrájkjának végére. A cégvezetés beadta a derekát az idei 5,5 százalékos alapfizetés-emelésre, amit jövőre újabb 5,5 százalékoos emelés követ.

Mikor már szinte senki nem reménykedett bármiféle megoldásban, a hetek óta megkövesedett patthelyzet feloldásában – hiszen még két nappal ezelőtt sem sikerült közös nevezőre jutniuk a feleknek –, csütörtökön végül megegyezett a szakszervezet és a háztartásigép-gyár vezetősége. Pontosabban a már tíz hete makacs konoksággal minden tárgyalásnak, közvetítésnek, termékbojkottnak és kérésnek ellenálló Dietmar Blömer gyárigazgató beadta a derekát, és rábólintott: marad a régi formájában a kollektív munkaszerződés, a dolgozók alapfizetése ebben az évben 5,5 százakékkal, és 2020–ban is ugyanennyivel nő.

A jelenléti bónusz május elsejétől 240 lejre emelkedik az eddigi 150 lej helyett és újabb 240 lejjel nő jövő év január elsejétől – és ami igencsak fontos, összege nem csökken a hiányzások arányában. A cégvezetés eddigi ajánlata ugyanis úgy szólt: a bónusz csak akkor jár, ha a dolgozónak nincs havi egyetlen hiányzása sem, egy-öt nap közötti hiányzás esetében csökkentik az összeget, illetve öt napnál több hiányzás esetében pedig, függetlenül attól, hogy betegség vagy más a hiányzás oka, nem jár egy lej sem.

A bér- és bónuszemelésben természetesen azok a dolgozók is részesülnek, akik az elmúlt tíz hét alatt a gyár irodáiban és szerelőcsarnokában ültek, dolgoztak félkapacitással, s az utóbbi időben egyre sandábban néztek sztrájkoló kollégáikra. Annál is inkább, mert elterelő vagy inkább sztrájktörő hadműveletként valakik többször is felröppentették azt az álhírt, miszerint a tüntetés miatt a svéd cégvezetés a termelést átköltözteti Lengyelországba és bezárja a szatmárnémeti gyárat.

A a sztrájkolók – nemsztrájkolók közötti viszonynak pedig nem tettek jót azok a vezetőség által egy PR-cégen keresztül heti rendszerességgel kommunikált közlemények sem, amelyekben menetrendszerűen megköszönték a tüntetéshez nem csatlakozottak elhivatottságát és lojalitását. Mindezek, s az elmúlt hetek történéseinek tükrében csütörtökön Sorin Faur szakszervezeti vezető arra kért mindenkit: pénteken reggel a soros rend szerint álljanak műszakba a gépsorok mellé, de ami még ennél is fontosabb: kerüljék a nézeteltérést azokkal a munkatársakkal, akik nem sztrájkoltak.

Mint fogalmazott, tudja, hogy komoly feszültség keletkezett a munkások között, „sok magatartás- és viselkedésbeli problémát kell még megoldanunk házon, pontosabban gyáron belül. Én mindenkinek gratulálok és köszönetet mondok a civilizált tüntetésért. Tudom, hogy sokszor nem volt könnyű és a következő napokban sem lesz mindenkinek az. Ha bárkinek bármiféle problémája támad abból, amiért csatlakozott a sztrájkhoz, kérem jelezze a szakszervezetnek” – fogalmazott.

S abban igaza van, hogy a következő napok senki számára nem lesznek könnyűek – számukra sem, mert a sztrájk véget ért ugyan, de a civil bírósági perek, a rendőrségi eljárások tovább folytatódnak a gyárvezetés és a Samus, valamint az Alfa Kartell Szakszervezet szatmári vezetői között, előbbiek ugyanis nem vonták vissza a feljelentéseket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?