Szerdán fogadják el a magánegészségügyi szolgáltatások árait érintő tervezetet

Olyan jogszabálytervezetet fogad el szerdai ülésén a kormány, amely lehetővé teszi a magánegészségügyi szolgáltatásokat választó biztosítottak számára, hogy csak a szolgáltató által megállapított ár és az egészségbiztosítási pénztár által megtérített összeg közti különbséget fizessék ki saját hozzájárulásként a szolgáltatásért – közölte a kormányülés elején Viorica Dăncilă.

A miniszterelnök szerint a tervezet arról is rendelkezik, hogy a pácienseket előzetesen tájékoztatni kell a szolgáltatás áráról, külön feltüntetve, hogy ebből menyit fedez az állam, és mennyit kell a betegnek fizetnie. „Így a biztosított személy idejében tudni fogja, mennyibe kerül a beavatkozás vagy a kezelés” – fogalmazott a kormányfő.

Dăncilă hozzátette, ha a betegnek nem áll módjában kifizetni a saját hozzájárulásként rá háruló összeget, más szolgáltatóhoz fordulhat, amely alacsonyabb áron kínálja ugyanazt a szolgáltatást. Az egészségügyi minisztérium a betegegyesületek, illetve a magánegészségügyi szolgáltatók képviselőivel folytatott egyeztetések után dolgozta ki a jogszabálytervezetet – mondta még a kormányfő. 

A tervezett módosításokról itt írtunk részletesen. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?