Pápalátogatás: négy méter magas székelykapu várja a zarándokokat


-A A+

Óriási székelykaput állítanak fel a pápai szentmise helyszínén, dal készül a pápalátogatás alkalmával és Márton Áron püspökről szóló zeneművel ér majd véget a csíksomlyói program – derült ki a Ferenc pápa csíksomlyói látogatását előkészítő szervezőbizottság heti rendszerességgel megtartott csíkszeredai sajtótájékoztatóján.

Borboly Csaba megyei tanácselnök elmondta, a székely megyék összefogásának köszönhetően óriási székelykaput állítanak fel a pápai szentmise helyszínéül szolgáló csíksomlyói nyeregben. A kapu tervezett helyét kijelölték, a tervek szerint a Hármashalom oltárhoz vezető makadám utat fogja átívelni. A 4,3 méter magas és 8 méter széles kaput a Vámszer Géza Művészeti Népiskola oktatói és diákjai fogják elkészíteni. Borboly Csaba úgy fogalmazott, hogy a kapu felállításával is azt szeretnék jelezni, hogy „nagy szeretettel várnak minden idelátogatót”.

Hargita Megye Tanácsának elnöke beszámolt arról is, hogy a pápalátogatást megelőző héten minden nap két alkalommal fog jelentkezni Csíksomlyóról a Bonum magyar nyelvű katolikus televízióadó. Élő bejelentkezésekkel, beszélgetésekkel vezetik fel Ferenc pápa látogatását főműsoridős idősávokban: délelőtt 10:10 és 12:40, valamint este 8 és 9 óra között. A programot átveszi az Erdélyi Magyar Televízió is.

Borboly Csaba elmondta még, hogy a szervezésben segítő Hargita Megyei Hegyimentő Közszolgálatot új, speciális felszerelésekkel is ellátják erre az alkalomra.

A szerdai sajtótájékoztatón jelen volt Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere is, aki a pápalátogatást kísérő kommunikációs hibákra, hiányosságokra hívta fel a figyelmet, példaként említette a nem szerencsés közösségi média-bejegyzéseket. Álláspontja szerint csak konkrét információk megléte esetén fognak a városháza részéről bármit is megosztani.

Ennyien regisztráltak a pápalátogatásra

Oláh Zoltán, a pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság elnöke beszámolt arról, hogy az április 22-én lezárult regisztráció során összesen több mint 110 ezer hívő jelezte részvételét Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjére. Ebből 75 674-en jelentkeztek csoportosan, 34 592-en jelezték a részvételüket egyénileg, illetve családdal. 362 pap és diakónus, 161 szerzetes, illetve nővér regisztrált, jelezte még részvételét 95 fő speciális igényű hívő, akik betegek, vagy mozgásukban korlátozottak.

Románia területéről 83 118 fő, Magyarországról 25 051 fő jelezte a részvételét, más országokból, javarészt határon túli magyar közösségekből pedig 2 047-en fognak érkezni.

Oláh Zoltán elmondta, a plébániákon, közösségekben „egyfajta pánikhangulat alakult ki” annak kapcsán, hogy milyen forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra lehet majd számítani a pápalátogatás miatt. Elképzelhető, hogy ez, illetve maga a regisztrációs folyamat is sok hívőt visszatartott attól, hogy jelentkezzen. Sok múlott a helyi plébánosok aktivitásán is, hogy mennyire tudták mozgósítani a híveket a látogatásra. „Minden székelyföldi plébániát biztatunk, hogy jöjjenek, még akkor is, ha előzetesen nem regisztráltak az eseményre. Akik nem a szektorokból fogják követni Ferenc pápa szentmiséjét, hanem távolabbról, nem fognak szigorú biztonsági ellenőrzésen átesni” – fogalmazott Oláh Zoltán. A biztonsági intézkedésekkel kapcsolatosan elhangzott még, hogy nem kell attól tartani, hogy hosszadalmas procedúrát jelent majd, „senkit ne tartson vissza a biztonsági ellenőrzés” – fogalmazott a sajtóbizottság elnöke.

Oláh Zoltán újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pápalátogatás idején boldoggá avatott hét görögkatolikus vértanú püspöktől eltérően Márton Áron püspök nem volt közvetlenül a kommunista diktatúra áldozata, esetében szükséges egy „dokumentált csoda”. Példaként említette Boldog Bogdánffy Szilárd és Boldog Scheffler János vértanú püspököket, akik talán kevésbé ismertek, de vértanúságuk miatt hamarabb megtörtént a boldoggá avatásuk.

Dal is készül

Györgypál Enikő, a pápalátogatás lelki programjainak megbízott koordinátora a pápalátogatást övező programokról elmondta, hogy a közösségek, plébániák a látogatást megelőzően különféle programokkal készülnek. Május második felében egyetemi tanárok, teológusok, meghívott vendégek tartanak előadásokat Csíkszeredában.

A koordinátor beszámolt arról is, hogy a pápai szentmisét követően a nyeregben egy Márton Áron munkásságáról szóló zeneművet ad elő a Mustármag Énekegyüttes, ez az előadás zárja majd az ünnepi programot. Az Ifjúsági Főlelkészség képviseletében jelen lévő Szabó István arról számolt be, hogy egy különleges dallal készülnek Ferenc pápa látogatására. A dalt Kelemen Gábor zenetanár szerezte és jövő hétvégén fogják bemutatni a Segítő Mária Gimnázium Kollégiumában.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X