Kelemen Hunor: minőségi oktatás nélkül nincs versenyképes nemzedék


-A A+

Jövő héten tárgyal az RMDSZ a kormánnyal az Oktatáskutató Intézet csíkszeredai fiókja, az Országos Értékelési és Vizsgáztató Központ kolozsvári fiókszervezete és a nagyváradi pedagógus-továbbképző központ működtetéséhez szükséges határozatok elfogadásáról.

Erről Kelemen Hunor számolt be szombaton Szovátán, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) tisztújító küldöttgyűlésén. A politikus elmondta: az RMDSZ egyik legfontosabb eredménye az elmúlt két évből, hogy több nekifutásra ugyan, de olyan törvényt sikerült elfogadtatnia, amely kimondja: kisebbségi iskolákat és osztályokat az érdekvédelmi szervezet megkérdezése nélkül nem lehet megszüntetni.

Az RMDSZ elnöke kifejtette, meggyőződése, hogy minőségi magyar oktatás nélkül az identitás megőrzése Erdélyben szinte lehetetlen. Szerinte magyar oktatás nélkül az identitás is csorbul, de jó minőségi oktatás nélkül nincs versenyképes nemzedék.

„Sokszor azt tapasztaljuk, hogy azok a fiatalok, akik 89 után születtek, nem rendelkeznek semmiféle élménnyel és tapasztalattal a diktatúrából – és jól van ez így. Az ő viszonyítási alapjuk teljesen más, mint a miénk, akik 89 előtt már felnőtté váltunk. Ők sokszor azt szeretnék, hogy gyorsan boldoguljanak, hogy biztos karrier előtt álljanak, amint kijönnek az oktatási intézményekből.  Azt gondolom, nekünk hozzá kell igazítani ehhez azt a cselekvést, azokat a döntéseket, amelyeket a pedagógusszövetség az oktatás területén, mi pedig a politikai érdekképviseletben végzünk” – idézte az RMDSZ hírlevele a szövetségi elnököt.

 

Kelemen Hunor a küldöttgyűlésen visszatérő nehézségnek nevezte, hogy egy-egy problémának sokszor neki kell futni, hiszen folyamatosan elgáncsolják és meggátolják az RMDSZ törekvéseit. Szavai szerint az RMDSZ az RMPSZ-szel együtt lépésről lépésre próbálta felépíteni az anyanyelvű oktatási rendszert, de azt érzik mind a mai napig, hogy újra és újra próbálják ezt elakasztani. Példaként a marosvásárhelyi római katolikus iskolát említett.

„Ha csak az oktatási törvény módosítására gondolok, azokra a rendelkezésekre, amelyekkel mi szilárdabbá, biztosabbá akartuk tenni az anyanyelvű oktatást, ennek is többször neki kellett futni, hiszen hol az államelnök, hol az ellenzék támadta meg törvénytervezeteinket az Alkotmánybíróságon. A tankönyvtörvényt például az alkotmánybíróság egyszer már elutasította, nem a kisebbségi rendelkezések miatt természetesen, de most ismét ott tartunk, hogy a képviselőházban tárgyaljuk” – részletezte az RMDSZ elnöke.

A politikus kiemelte: az óvodák finanszírozásának ügyét szintén felkarolták, a magyar tanítók és diákok számára pedig kedvezően rendezték a románnyelv-oktatást megnehezítő buta miniszteri döntést.  A két évvel ezelőtt beígért oktatási reform ugyanakkor a mai napig nem valósult meg, ami szerinte jelzi: a román politikában konszenzust teremteni szinte semmiben nem lehet. A tankönyvkérdés pedig évről évre visszatérő, égető probléma – mutatott rá Kelemen Hunor.

„Be kell látnunk, hogy lesznek olyan települések, ahol nem tudjuk megtartani iskoláinkat, és olyan települések is lesznek, ahol új osztályokat kell indítani a mobilitás miatt. Ezeket a döntéseket együtt kell tudnunk előkészíteni a pedagógustársadalommal és a szülőkkel. Mindvégig azt kell szem előtt tartanunk, hogy ne legyen olyan hely, olyan település, ahol a magyar szülők ne tudják bejárható távolságon belül magyar iskolába adni gyermekeiket” – nyomatékosított a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor ugyanakkor nagyrabecsülését is kifejezte a pedagógusszövetség elvégzett munkájáért. Határozott meggyőződése, hogy az RMDSZ és az RMPSZ közötti, hosszú évek óta fennálló szakmai- érdekképviseleti együttműködést sikerült erősíteni az elmúlt években.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X