Védelmi minisztérium: április 1-től kötelezővé vált a sorkatonai szolgálat


-A A+

„Mától kötelezővé válik a sorkatonai szolgálat” – hirdette hétfőn reggel Facebook-oldalán a védelmi minisztérium. Délutánra már egyértelművé vált, hogy a bejelentést április elsejei tréfának szánták.

Sajátos megoldást választott a védelmi minisztérium arra, hogy a „fake news” jelenségének veszélyeire hívja fel a figyelmet. Hétfőn reggel a Facebook-oldalán közölte: április elsejétől kötelezővé válik a sorkatonai szolgálat.

„Egy régóta várt hírrel kezdjük ezt a hetet. A 20 és 35 év közötti fiatalokat időben tájékoztatjuk a szükséges információkról. (…) A részletekkel hamarosan jelentkezünk” – írták a bejegyzésben. A bejelentéshez mellékeltek egy újságcikkhez vezető linket is. Az írás a védelmi minisztériumnak egy tavaly szeptemberben közvitára bocsátott törvénymódosító tervezetét ismerteti, amely szerint rendkívüli helyzetekben (például ostromállapot, hadiállapot) valóban kötelező válhat a sorkatonai szolgálat.

 

A hétfő délutáni órákban a minisztérium egy újabb linkkel frissítette a bejegyzést. Erre kattintva válik egyértelművé, amit eddig is sejteni lehetett: nem volt véletlen a dátumválasztás, mert április elsejei tréfának szánták a bejelentést. Egyben felhívják a figyelmet a „fake news” jelenség veszélyeire. „Ne hagyd magad mások által befolyásolni, ellenőrizd az információkat!” – tanácsolják.

A védelmi minisztérium egyben elnézést kért azoktól, akik ízetlennek találják az április elsejei tréfájukat. Ilyen kommentelő azonban kevés akad. A bejegyzés az esti órákban már közel 3000 megosztásnál tartott, a hozzászólok egy része pedig egyenesen sajnálatát fejezte ki, amiért mégsem igaz a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséről szóló bejelentés.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X