Ferenc pápa Csíksomlyón: a március 31-i határidő lejárta után is lehet még regisztrálni


-A A+

Bár március 31-én lejárt a szervezők által előzetesen megadott határidő, a pontifex.ro portálon továbbra is regisztrálhatnak azok, akik jelen lennének Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjén. Még nincsenek hivatalos adatok arról, hogy eddig hányan jelezték részvételüket az eseményen.

Bár hivatalosan nem hosszabbították meg, nem zárult le véglegesen a zarándokok regisztrációja a pontifex.ro honlapon – tájékoztatta hétfőn a Maszolt Bodó Márta, a pápalátogatás sajtófelelőse. Az eddigi jelentkezések összesítését követően várhatóan a napokban hoznak döntést arról, érdemes lesz-e meghosszabbítani az internetes regisztráció határidejét.

Mint megtudtuk, szintén folyamatban van a csíksomlyói helyszínen tervezett látogatói szektorokkal kapcsolatos egyeztetés, ennek véglegesítése is a résztvevők számától függ. Akad még bizonytalanság a szervezés körül, ilyen az önkéntesek kérdése is, jelen pillanatban nincs még megfelelő számú jelentkező – mondta Bodó Márta.

Nem egyértelmű kommunikáció

A regisztráció határidejének lehetséges meghosszabbításáról, illetve a jelentkezések végleges lezárásának időpontjáról nem nyilatkoztak a szervezők. Sem a pápalátogatás szervező-koordinátora, Sajgó Balázs, sem Szőcs Csaba kommunikációs felelős nem adtak egyértelmű választ a kérdéseinkre. A kissé zavaros kommunikációból annyit sikerült megtudnunk, hogy a jelentkezés határidejét a csíksomlyói pápalátogatásra „hivatalosan nem hosszabbítják meg”, ám „gyakorlatilag még lehet regisztrálni”.

Még fogadnak jelentkezéseket

Az általunk megkeresett csíkszeredai római katolikus plébániák többségén még fogadnak jelentkezéseket a pápalátogatásra. A kezdeti tömeges bejelentkezéseket követően jelentősen visszaesett a regisztrációt kérők száma március második felére, ennek ellenére még a napokban is várható, hogy lesznek olyanok, akik az eredeti határidő lejárta után jelentkeznek a plébániákon.

Ebben a pillanatban senkit nem utasítanak vissza addig, amíg működik a bejelentkezéseket fogadó honlap és nem születik hivatalos állásfoglalás a regisztráció lezárásáról, vagy meghosszabbításáról. Csíkszeredában egyébként valamivel több, mint hétezer hívő regisztrált a plébániákon, ők javarészt csíkszeredaiak, illetve hozzájuk látogató vendégek.

Nem zárult le a regisztráció Csángóföldön sem, ahonnan közel 800 moldvai katolikus csángó regisztrált a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének segítségével. A Kárpátokon túl sem véglegesek a számok, a napokban még fogadnak jelentkezéseket, még mintegy tíz településről várják a jelentkezők névsorát. Erről Ferencz Éva, az MCSMSZ ügyvezetője adott tájékoztatást.

A szervezők csütörtökön tartanak sajtótájékoztatót Kolozsváron, ahol részletes beszámolót ígértek a regisztráció, a sajtóakkreditáció és az önkéntesek szervezésének kérdésében. A sajtóeseményen jelen lesz Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, illetve a pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság tagjai.

Miért fontos regisztrálni?

Minden regisztrált személy e-mailen egy vonalkódos belépőt kap, amit otthon kinyomtathat. A belépők személyre szólnak. E nélkül nem lehet majd belépni a biztonsági zónákba, csak távolról, kivetítőkön keresztül lehet majd követni az eseményeket. Egyébként mind a regisztráció, mind a belépőkártya ingyenes, pénzbe legfeljebb a postaköltség kerülhet, ha valaki ebben a formában igényli.

Korábban a szervezők közölték: ha csak lehet, az érdeklődök ne autóval érkezzenek a június 1-jei eseményre, mivel a zsúfoltság miatt nem lesz lehetőség parkolni. Autóval, busszal csak külön engedéllyel zarándokcsoportok jöhetnek. Minden csoport hozhat ugyanakkor egy templomi, lelkiségi lobogót, viszont ne jelenjen meg/ne hangozzék el semmiféle olyan szlogen, társadalmi üzenet, ami a zarándoklat szellemétől idegen – közölték korábban a szervezők.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X