Hatvan hektárnyi terület égett fel Bihar megyében egyetlen napon

Megyeszerte 11 tüzet kellett eloltaniuk csütörtökön a Körösvidéki Készleti Felügyelőség tűzoltóinak, a hegyi legelők esetében több tényező is nehezítette az oltást.

Csütörtökön 11 alkalommal kellett legelőt vagy száraz növényzetet oltani Bihar megyében, a tűzoltóknak Élesden, Bihardiószegen, Nagyszalontán, Csokalyon, Örvénden, Kesztegen, Belényesörvényesen, Várasfenesen, Körösgégényben és Vasaskőfalva közelében, az Aló völgyében kellett oltaniuk.

A hatvan hektár terület fele, 30 hektár az Aló-völgyi legelőtűzben égett fel, ott közel hat órán át oltottak, nagyon nehéz körülmények között de az erdőtüzet sikerült megakadályozniuk a tűzoltóknak. Beszámolójuk szerint a szakadékos vidéken mintegy négy kilométert kellett gyalogolniuk a tűzig a vaskohsziklási tűzoltóknak, akik a vasaskőfalvi önkéntes tűzoltókkal közösen permetezőkkel és lapátokkal is próbálták megakadályoznia a közeli erdő kigyulladását  – sikerrel. Az oltást megnehezítette, hogy érkezésükkor már nagy területen lángolt a növényzet, nem volt a közelben vízforrás, és a sűrű füst nagyon lecsökkentette a látótávolságot is.

Az első vizsgálatok szerint az összes tűzesetet az okozta, hogy az előírások be nem tartásával próbálták felégetni a tarlót és a száraz növényzetet. Bár a Bihar megyei tűzoltók márciusban már felhívásban is fordultak a telektulajdonosokhoz, hogy ne égessék fel a növényzetet, egyelőre úgy tűnik, nem találtak meghallgatásra.

Romániában egyébként a szántóföldeket csak növényegészségügyi okokból, valamilyen betegség vagy kártevő terjedésének megakadályozása miatt lehet felégetni, ehhez a Környezetvédelmi Ügynökség engedélye és tűzvédelmi szakember felügyelete szükséges. Az engedély nélküli tarlóégetés kihágásnak számít, elkövetőjét ezer és 2500 lej közötti összegű pénzbírsággal sújthatják.

 

Fotók: Körösvidéki Készenléti Felügyelőség

Kapcsolódók

Kimaradt?