Bukaresten kéri számon Borboly Csaba a medvetámadás áldozatának halálát

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök szerint elfogadhatatlan, hogy halálos kimenetelű medvetámadás történjen, és követelni fogja a környezetvédelmi minisztériumtól annak kivizsgálását, miért utasítottak el a számos kérést, amelyeket a vidék vadászegyesületei nyújtottak be a veszélyes egyedek kilövésének engedélyeztetésére.

„A mai rendkívüli tanácsülés közben kaptuk a hírt, hogy a ma délelőtti medvetámadás 35 éves áldozata életét vesztette. Szomorú és felháborító! Információim szerint már tavaly kérték a támadó medve kilövését, de a bukaresti bürokraták nem hagyták jóvá! Felelőtlenségük emberéletet követelt! Két kiskorú gyerek maradt árván! Összefogásra van szükség, hogy segítsünk rajtuk” - írta pénteki Facebook-bejegyzésében Borboly Csaba. Az ülést egyperces néma csenddel szakították meg a haláleset hírére.

Az ülés után a politikus közölte: pénteken felveszi a kapcsolatot a környezetvédelmi miniszterrel, és kérni fogja annak kivizsgálását, hogy miért utasítottak sok Hargita megyéből érkező kilövési kérést. „Mert ha megnézzük a minisztérium honlapját, látjuk, hogy azokban a megyékben, ahol alacsonyak voltak a károk és kicsi a medvepopuláció is, jóváhagytak kilövéseket, de Hargita megye esetében csak a kérések egyharmadát hagyták jóvá (...) pedig itt voltak medvetámadások, itt kerültek emberek kórházba, itt vannak tetemes károk, és a minisztérium nem hoz intézkedéseket” - nyilatkozta Borboly.

 

Hozzátette, kérni fogja az illetékes minisztertől, hogy a kormány sürgősségi rendelettel fogadja el a vadgazdálkodási törvény módosítását, amelyet a parlament elfogadott, de az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon.

Meghalt az a 35 éves férfi akire pénteken rátámadt egy medve a Hargita és Maros megye határán fekvő Kőrispatak határában. A férfi negyedmagával dolgozott az erdőben, amikor ráakadtak a medve barlangjára. Az állat súlyosan megsebesítette a férfit, a társai szekéren szállították a faluba, egy olyan helyre, ahol már volt telefonos térerő, és riasztani tudták a mentőket. Előbb a székelykeresztúri mentősök vették át az eszméletlen áldozatot, aztán a székelyudvarhelyi rohammentősök próbálták feléleszteni, de a férfinak a mellkasi és felső végtagi sérülései mellett feltételezhetően belső sérülései is voltak, ezért az újraélesztés eredménytelennek bizonyult.

A Facebook-oldalára feltett videóinterjúban Borboly rámutat: „Ez az ember két kisgyereknek az édesapja, sajnos az édesanyjuk elhagyta a családot, az édesapa és a nagymama nevelték a gyerekeket. Helyszíneltek is már a kollégáink a gyermekvédelmi igazgatóság részéről, jó kezekben vannak a gyerekek a nagymamánál, és elindítjuk a hivatalos procedúrát, hogy ott is maradhassanak. Felhívást intézünk mindenkihez, hogy (...) amivel tudunk, segítsünk. Majd néhány napon belül közzé fogjuk tenni a módokat is”.

A 35 éves férfit péntek délelőtt támadta meg a medve a Hargita megyei Kőrispatak közelében. A férfi a mentőautóban, a kórházba menet halt bele sérüléseibe.

Kapcsolódók

Kimaradt?