Szatmárnémetiben lovas huszárok vezették az ötezer fős tömeget

Szatmárnémetiben lovas huszárok vezették az ötezer fős tömeget


-A A+

Szatmárnémetiben hagyományosan lovas huszárok vezették a közel 5000 fős ünnepi felvonulást, Börvelyben leleplezték a felújított Petőfi-szobrot, Nagykárolyban a Ghymes köszöntötte az ünnepet, Erdődön pedig a halhatatlan szerelemnek emléket állító szoborkettős előtt hajtottak főt.

Szatmárnémetiben a majd' három évtizedes hagyományokhoz híven több megállós rendezvénysorral emlékeztek az 1848/49–es szabadságharc és forradalom kitörésére — a sokadalom a régi városközpontban, az Ormos-ház körül gyülekezett, s a ház falán lévő Petőfi Sándor–emléktábla megkoszorúzását követően az ünneplők elindultak a megemlékezés fő helyszínére, az István térre, útközben megállva és elhelyezve a kegyelet koszorúit a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István tavaly leleplezett szobránál is. A színes és látványos felvonulást a bihardiószegi lovas huszárok vezették, mögöttük a mezőfényi fúvószenekar diktálta a pattogó ritmust, a Dsida Jenő Cserkészcsapat, a hatalmas piros–fehér–zöld zászlókat lobogtató ifjak és a résztvevők sokasága haladt, s útvonalukon végig nyíltak az üzletek ajtajai, a lakások ablakai, járókelők, autósok egyaránt fényképezték–filmezték és tapsolták a nem mindennapi látványt.

Az ünnepség az István téren lévő Petőfi-szobornál folytatódott, ahol közel ötezren gyűltek össze ünnepelni és megemlékezni a 171 évvel ezelőtti eseményekről, a márciusi ifjakról, a magyar szabadságharcról. A Szózat eléneklését követően Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök és Király Lajos szatmári református esperes mondott imát, majd Kereskényi Gábor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Kereskényi: ezerrel szemben is kiállunk az igazunkért

 „Az 1848-as forradalom hősei, mint Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, vagy Széchenyi István mindannyiunk számára igazi nemzeti hősök, akiknek tettei elismerést és megbecsülést érdemelnek, és minden igaz magyar számára követendő példák. Több mint másfél évszázaddal a felemelő történelmi események után felvetődik bennem a kérdés: megérte-e ezen nagyszerű embereknek akár az életüket is áldozni a magyar szabadságért? A válaszom pedig egyértelmű igen! Hiszen egy szabadságharcos nem azért fog fegyvert, mert egyszerűen csak könnyen és jobban szeretne élni, neki eszméi, elképzelései, álmai vannak egy ország és egy nemzet szebb, nemesebb és jobb jövőjéről. A magyar nemzet megértette és elfogadta e nemes célokat, magáénak vallotta őket, Európa legsikeresebb szabadságharcát vívta, és ha a Habsburgokat nem segíti ki a nemzetközi tőke, Magyarország már akkor kivívja a függetlenségét. Nem így történt, azonban az élet nem állt meg, és annak ellenére, hogy nemzetünket azóta ezer sorscsapás érte, ma is él, hallatja a hangját, s ha kell, ezerrel szemben is kiáll az igazáért, és tovább vívja sajátos szabadságharcát a Kárpát- medencében immár több mint ezer éve” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében.

Petőfi-Bem és Orbán-Morawiecki párhuzamok

Ugyanakkor emlékeztetve arra is: Magyarországnak nemcsak a függetlenségét nem sikerült kivívnia 1849-ben, de a bosszú vérgőzös napjai után arra is figyelni kellett, hogy a nemzeti öntudatot megőrizzék — az ellenség ugyanis tisztában volt azzal, hogy a háborúkat nemcsak fegyverekkel, hanem tollal is vívják. Ezért szállták meg közhivatalok mellett a magyar oktatási és tudományos intézményeket is az osztrákok kiszolgálói, majd írták ki a történelmünkből azokat a részeket, amelyekre minden nemzet büszke lenne.

„Ha a mai napon Petőfi Sándor végigsétálna a Múzeum körúton, nyugodtan mondhatná, nem hiába halt hősi halált. Azt látná, hogy a magyar nemzetet nem törték meg a történelem viharai, és ugyanúgy képes küzdeni a ma is aktuális 48-as eszmékért, ahogy nagy elődei tették. És szemtanúja lehetne annak is, hogy 171 év elteltével is együtt harcol lengyel és magyar, hiszen ahogy annak idején Bem apó és Petőfi Sándor, ma úgy szállnak szembe a nyugati elnyomással a két nemzet kormányfői, Orbán Viktor és Mateus Morawiecki” – fűzött bele beszédébe aktuálpolitikai üzenetet Kereskényi Gábor. A szatmárnémeti polgármester tovább is ment amikor „zárójelben megjegyezte, szívesen látná az ünnepségen a nemzeti öntudatukra oly büszke román barátainkat is. „…tálcán kínálják fel az országot a részeges isiászos Junkersnek és Timmermansnak” – fogalmazott.

Természetesen ahogy a magyar nemzeten, úgy a szatmári magyarokon is végigsepert a történelem vihara: egyik nap még Károlyi Mihály miniszterelnök látogatott Szatmárnémetibe, miközben alig száz kilométerrel odébb a Székely Hadosztály tartotta a frontvonalat a benyomuló román hadsereggel szemben, pár nap múlva pedig már tombolt a vörös terror, Kun Béla kommunistái vették át a hatalmat.„Utóbbi vezetett oda, ahol ma is tartunk... Ahogy azonban a magyar nemzet újjáéledt a szabadságharc leverése után, mi is túléltük a legutóbbi száz év megpróbáltatásait. Itt vagyunk, együtt emlékezünk a hőseinkre, mert ez az otthonunk, és ez lesz utódaink otthona száz év múlva is. Ezért dolgozunk, ezért kell dolgoznunk mindannyiunknak, és ezért kell őriznünk és megbecsülnünk történelmünk nagy pillanatait.” – mondta.

Ünnepi üzenet Bukarestből és Budapestről

Ezt követően Altfatter Tamás alprefektus olvasta fel Viorica Dăncilă miniszterelnök ünnepi üzenetét, Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök határon túli magyarokhoz szóló ünnepi gondolatait pedig Telegdy Andrea, a kolozsvári főkonzulátus attaséja tolmácsolta, majd Pataki Csaba tanácselnök lépett a mikrofon elé és hívta emlékezni az egybegyűlteket.

Pataki: mi vagyunk a lámpafény

„Emlékezzünk arra, amit 170 éve, 1849 januárjában mondott Petőfi: „Mi vagyunk a lámpafény”. Persze, mondhatnánk, hogy nem más ez, mint egy költői megállapítás, de ennél sokkal több a mondanivalója számunkra, főképp, ha felidézzük az akkori hangulatot. Tévedés azt hinni, hogy mindenki azonos véleményen volt – elég, ha csak a Széchenyi és Kossuth közötti feszültségre gondolunk – de akkor nagyon jól tudták, hogy egységes frontot kell alkotniuk, mert a legkisebb törés a teljes ügy bukását jelenti. Ma bármennyire is hatalmasak a közöttünk lévő különbségek, bármilyen nagynak is érezzük pillanatnyilag az összeférhetetlenséget saját nemzettársainkkal, ahogy 1848-ban félre tudták ezt söpörni, úgy nekünk is meg kell ezt tenni. Meg kell tennünk ezt ma és meg kell tennünk holnap is, hogy az a néha már csak pislákoló lámpafény újra eredeti fényében ragyoghasson, s a történelem viharai által közénk ékelt akadályok ellenére is magyar nemzet maradhassunk határon innen és túl. Van valami csodálatos abban, hogy a történelmünk során a közös szándék, a szabadságvágy miként volt képes ennyire eggyé kovácsolni a sokféle akaratot s vezényelte egy zászló alá az addig még egymással szemben állókat. Ők tudták, hogy az egyéni vágyakat felülírja a nemzet felemelkedésének fontossága, az a közös cél, amely erőt adott karjaiknak és bátorságot csepegtetett vérükbe, hogy szembe tudjanak szállni az erővel. Mi magyarok voltunk az a nemzet, amely időről időre megmutatta, hogy számolni kell vele. Minden évtized, sőt minden év hoz olyan döntési lehetőséget, amikor felül kell írni az egyéni vágyakat, de legalábbis egy időre elodázni azok beteljesülését, mert a szükség most azt diktálja, hogy egyek legyünk.

Nem mindegy mekkora a sereg

Ma 2019-ben küzdenünk a szabadságunkért, nem háborúkban fegyverekkel, hanem erős magyar képviselettel, szövetségeseinkkel harcolunk a magyar ügyért. Nem mindegy azonban, hogy mekkora a sereg, amikor szabadságunkért harcolunk. Azért kell megerősítenünk a magyar képviseletet az Európai Parlamentben, hogy kellő súllyal folytathassuk a küzdelmünket. Most mi lehetünk és mi kell legyünk a lámpafény. Mi, magyarok. Én. Önök. Mindenki. A kérdés csak az, hogy hogy tudunk-e megint Mi lenni. Mi és nem én. Képesek vagyunk-e a vélt vagy valós egyéni sérelmeket háttérbe szorítani és együttes erővel fellépni azon a fronton, ami most előttünk van?” – fogalmazott.

Magyar Levente: ezt a népet nem lehet legyőzni

A rendezvény ünnepi szónokaként Magyar Levente miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár lépett képletesen Petőfi mellé, s hangsúlyozta: az, hogy magyarul beszélünk és magyar földön élünk, még nem tesz bennünket magyarrá. „Mit is ünneplünk március 15–én? Magyarságunkat. A legbensőbb módon. A sok szép és látványos külsőség is fontos, és legyen is mindaddig, amíg a sok piros-fehér-zöld el nem takarja előlünk a lényeget! Aki őszinte szívvel emlékezik, az vallomást is tesz magyar voltáról. Március 15–én nem a sikert ünnepeljük — ez a meg nem alkuvó magyar lélek ünnepe. Azé a magyar léleké, amely közösen hegyeket tud megmozdítani; azé a magyar léleké, amely 1100 éve inkább a halált választja, mintsem az idegen elnyomást és igát. Ezt a népet nem lehet legyőzni! Lehet ritkítani, lehet ütni-vágni, de legyőzni soha.” – hangsúlyozta.

 Az István téri ünnepség zárásaként a politikai pártok, ifjúsági szervezetek, tanintézmények, egyesületek és számtalan magánszemély helyezte el a kegyelet koszorúit, virágait a Petőfi-szobor talapzatán, a rendezvény pedig a Himnusz eléneklésével ért véget. Az ünneplés az Északi Színházban folytatódott, ahol átadták a Szatmárnémeti RMDSZ 2019-es Ezüst Tulipán-díjait, melyet közösségépítés kategóriában Palai Kristóf, a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti vezetője; művelődés és oktatás kategóriában Boór Béla nyugalmazott tanár; ifjúság kategóriában pedig dr. Vincze Katalin sportorvos kapott meg.

Nem csak a megyeszékhelyen ünnepeltek

Természetesen nem csak Szatmárnémetiben, hanem megye több településén is ünnepeltek — Börvelyben a nemrégiben megrongált s mostanra felújított, illetve márványlappal bevont Petőfi-mellszobrot leplezték le a március 15–i ünnepség fő momentumaként. Nagykárolyban a szabadtéri rendezvény a színházban folytatódott, ahol Kovács Jenő polgármester mellett Petneházy Attila, a magyar–magyar kulturális kapcsolatokért felelős miniszteri biztos is köszöntötte az ünneplőket, a rendezvény pedig Szarka Tamás és a Ghymes együttes 35 év című koncertjével zárult, míg Erdődön, a „halhatatlan szerelem városában” a Petőfi Sándor – Szendery Júlia szoborkettős előtt hajtottak főt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X