Megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2019/2020-as tanév rendje


-A A+

Ecaterina Andronescu tanügyminiszter múlt héten ismertetett módosításai megjelentek a Hivatalos Közlönyben. Ennek értelmében a 2019/2020-as tanévben szeptember 9-én kezdődik a tanítás.

A Hivatalos Közlönyben megjelent miniszteri rendelet szerint a következő tanév egy 15 hetes első félévből és egy 20 hetes második félévből áll. A legfontosabb változás az idei tanévhez képest, hogy megszűnik a februári szemeszterközi vakáció, a második félév a háromhetes téli vakáció után, januárban kezdődik.

Az első félév szeptember 9-én kezdődik és december 20-án ér véget. Október 26. és november 3. között az óvodások és elemisek vakációra mennek, a háromhetes téli vakáció pedig félévközi vakációvá alakul át, erre 2019. december 21. és 2020. január 12. között kerül sor.

A második félév 2020. január 13. és június 11. között tart. A tavaszi vakációra április 4. és április 21. között kerül sor, a nyári szünidő június 12-én kezdődik. A végzős középiskolás diákoknak 2020. május 29-én ér véget a tanítás, a nyolcadikosoknak pedig június 5-én.

Az Iskola másként hetet a 2019. október 7. és 2020. május 29. közötti periódusban kell az iskoláknak megszervezniük.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X