Több ezren tüntetnek országszerte az igazságügyi törvények módosítása ellen

Vasárnap este fél nyolcra megtelt a bukaresti Győzelem tér, mintegy tízezren tüntettek az igazságszolgáltatás törvényeit módosító sürgősségi kormányrendelet ellen. A fővárosi tüntetőkhöz Nagyszebenben és Kolozsváron is több ezren, további öt városban több százan csatlakoztak, írja a Digi24.ro.

„Románia, ébredj!”, „Mondjatok le!”, „Vonjátok vissza, aztán menjetek!”, „Előrehozott választásokat!” – kiáltották a tüntetők arra utalva, hogy sürgősségi rendelettel módosította a kormány kedden az új igazságügyi törvénycsomag azon rendelkezéseit, amelyek az ügyészségi vezetők - köztük a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész - kiválasztására vonatkoznak.A bírák és ügyészek már pénteken több romániai városban tiltakoztak a változtatások ellen, az igazságszolgáltatás függetlenségét követelve. Kolozsváron mintegy kétszázan vonultak ki pénteken az ítélőtábla épülete elé. A konstancai, Piteşti-i, Iaşi-i és Temesvári bíróságok ugyanakkor jövő héten több napra felfüggesztik a tevékenységüket tiltakozásuk jeléül.

A bírák vasárnap azt is bejelentették, hogy nem fogadják el Viorica Dăncilă kormányfő meghívását, aki hétfői tárgyalásra várja őket a Victoria palotába a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), valamint az ügyészek szervezeteinek egy-egy képviselőjével együtt, az igazságszolgáltatási törvények módosításai kapcsán. Három szervezet (Forumul Judecătorilor din România, Mişcarea pentru Apărarea Statutului Procurorilor, Iniţiativa pentru Justiţie) közös közleménye szerint az igazságszolgáltatás függetlensége nem alku tárgya, párbeszédet pedig a sürgősségi kormányrendelet elfogadása előtt kellett volna kezdeményezni. Álláspontjuk szerint jelenleg a rendelet visszavonása az egyetlen megoldás.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?