Tanügyminiszter: nem változik idén a képességfelmérő vizsga és az érettségi sem

Semmi nem változik idén a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgája és az érettségi tekintetében jelentette ki szerda este az Antena 3 televíziócsatornának adott nyilatkozatában Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.

„Nincs szó az országos jellegű vizsgák módosításáról. Ezeket az év elején miniszteri rendelet szögezi le, és senki nem változtatja meg tanév közben. Ez zavart okozna az iskolai oktatásban. Következésképpen előre megmondom, hogy a nyolcadik osztályos tanulóknak úgy fog lezajlani a képességfelmérő vizsgája, ahogy az az tanév elején meg volt hirdetve, és az érettségi is a tanév elején ismertetett módon fog történni” szögezte le Andronescu.

A tanügyminiszter kifejtette: véleménye szerint társadalmi párbeszéd és nyilvános vita témájává kell tenni minden, az oktatási rendszer javítását célzó kezdeményezést, és csak ezt követően szabad döntést hozni róla. A közviták azonban nem erre az iskolai évre vonatkoznak, hanem a jövőbeni változtatásokat készítik elő nyomatékosította Andronescu.

Arra is kitért: fontolgatja, hogy a szokásos, nyolcadikosok és érettségi előtt állók számára márciusban szervezett próbavizsgákat a hetedik, illetve a tizenegyedik osztályosok számára is bevezessék a jobb végeredmények érdekében. Azokra a feltételezésekre, melyek szerint megszüntetnék a testnevelési órákat az elemi oktatásban, a tanügyminiszter azt felelte: a sporttevékenységet nem iktatják ki a programból, csak „játék- és mozgásórának” fogják nevezni az új terv szerint.

Kapcsolódók

Kimaradt?