Egyre cifrább: álügyvéd segítette csalni a lebukott álsebészt


-A A+

Egy álügyvéd segítette a közegészségügyi igazgatóság engedélyének beszerzésében a több bukaresti magánklinikán műtéteket végző olasz álsebészt – nyilatkozta pénteken az Europa FM rádiónak a Román Ügyvédi Kamara szóvivője.

Monica Cercelescu közlése szerint a szóban forgó ügyvéd nem szerepel a hazai ügyvédek névjegyzékében. A szóvivő nem nevezte meg az illetőt, arra hivatkozva, hogy jelenleg az ügyészség vizsgálja a történteket.

A 38 éves Matteo Politi csütörtök este került előzetes letartóztatásba. Az olasz férfi korábban elmondta, hogy a közegészségügyi igazgatóságot nem személyesen kereste fel, hanem az ügyvédje szerezte be számára az orvosi bélyegzőt.

Az álügyvéd egyébként a Pristinai Egyetem hamisított oklevelével igazolta a hivatalban Matteo Politi orvosi végzettségét. Amikor az egészségügyi minisztérium felelősségre vonta az engedélyt kiállító hivatalnokot, azt illető azt mondta, „szánalomból” adta ki az álsebész által kért dokumentumokat.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X