A magyar orvosképzésért tüntettek Marosvásárhelyen

Mintegy kétszáz személy – többségük nyugdíjas – tüntetett kedd este Marosvásárhelyen a magyar orvosképzésért a Maros megyei prefektúra előtt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) szervezésében.

Az akción nem vettek részt a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem (MOGYTTE) diákjai és tanárai. Felszólalt többek között Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökségi tagja, és Kovács Levente, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke.

Ádám Valérián, a RMOGYKE elnöke szerint a diákok azért nem voltak jelen, mert az egyetem tanárai közül néhányan arra kérték őket, hogy maradjanak távol a megmozdulástól. „Azt gondoljuk, hogy a MOGYTTE-n egyetemi diktatúra van, ahol egy multikulturálisnak nevezett környezetben a magyar oktatóknak megtiltják, hogy fejlesszék a magyar nyelvű oktatást” – nyilatkozta Ádám Valérián, aki további tiltakozó akciókat helyezett kilátásba, többek között a tanügyminisztérium előtt.

Kovács Levente, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, a szervezet támogatja a RMOGYKE-t az önálló magyar vonal létrehozásáért folytatott harcban, és úgy vélekedett: az egyetemi autonómia, amire hivatkozva ezt megtagadják, „nem lehet erősebb, mint a törvény”. Mezei János, az MPP elnöke szerint, hogyha egy problémát nem sikerül tárgyalásokkal megoldani, akkor „utcára kell vonulni”.

A tüntetés végén a Nemzeti dal után a tömeg elénekelte a magyar és a székely himnuszt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?