A romániai gyermekek több mint egynegyede hat óránál többet internetezik egy iskolanapon

A romániai gyermekek több mint egynegyede (27,3 százaléka) hat óránál is többet internetezik egy iskolanapon; hétvégi és szünidei napokon 48,3 százalékra nő ez az arány derül ki a Mentsétek meg a gyermekeket szervezet által készített felmérésből. A közvélemény-kutatás 2018 áprilisa és szeptembere között készült, 1156, 12 és 17 év közötti gyermek megkérdezésével. 

A biztonságos internet napja alkalmából ismertetett felmérés következtetései szerint a sokat internetező gyermekek sokkal elégedetlenebbek a szülőkkel, barátokkal és tanáraikkal való kapcsolatukkal és jelenlegi életükkel, jelentősen kisebb arányban vélik úgy, hogy napi tevékenységeiknek van értelme, és kevésbé optimisták jövőjüket illetően.

A megkérdezettek 54 százaléka válaszolta azt, hogy sérelem érte internetezés közben más felhasználók részéről, és 61 százalékukkal fordult elő, hogy kényelmetlenül érezték magukat valamitől, amit a világhálón láttak.

A felmérés szerint a gyermekek átlagban 9 éves koruktól kezdenek el internetezni, és többségük okostelefont használ erre a célra. 99,3 százalékuk mondta azt, hogy van saját profilja valamely közösségi hálón.

A megkérdezettek 40 százalékával gyakran előfordul, hogy konkrét cél nélkül is böngészi az internetet, és 31 százalékuk mondta azt, hogy az internetezés miatt kevesebb időt szán családjára vagy a házi feladatokra. 28 százalékuk azt állítja, próbált kevesebb időt tölteni internetezéssel, de sikertelenül. A válaszadók csaknem 13 százalékával gyakran előfordul, hogy nem esznek vagy nem alszanak, csak hogy online lehessenek.

A gyerekek 43 százaléka állítása szerint képeket is tölt fel magáról az internetre, megadja lakcímét és az általa felkeresett helyeket. A megkérdezett gyerekek számára az online tér jelenti a legfőbb tájékozódási forrást, ezt a velük egykorúakkal, illetve a szülőkkel és tanárokkal való beszélgetések követik. A gyermekek 47 százaléka alkalmanként, ritkán vagy soha nem ellenőrzi az online szerzett információk valóságtartalmát. 43 százalékuk állítása szerint látott vagy kapott már szexuális tartalmú üzenetet a virtuális térben.

A gyerekek 73 százaléka használja az internetet az iskolában. A megkérdezettek kevesebb mint fele válaszolta azt, hogy az osztályban, a tanárral együtt vagy informatikaórán internetezik, 87,4 százalékuk szünetben is kapcsolódik a világhálóra.

Tízből négy gyerek mondta azt, hogy az iskolában tanultak elmélyítésére használja az internetet, ugyanakkor a megkérdezettek 63,5 százaléka válaszolta azt, hogy játszik is online.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?