Itthonmaradást ösztönző bérezést dolgoznak ki az orvosoknak

Módosítaná az orvosok bérezési rendszerét az Egészségügyi Minisztérium. Az erre vonatkozó törvénytervezetét május végén, június elején fogja közvitára bocsátani a szaktárca. Eugen Nicolăescu tárcavezető szerint a bérezéseket a teljesítmény alapján kellene kiszámolni. Úgy véli, figyelembe kellene venni az orvosok által elért eredményeket, mert a jó orvosoknak elismerésre, támogatásra és bátorításra van szükségük. Ugyanakkor rávilágított, nem az elvégzett műtétek száma kellene, hogy meghatározza a fizetést, mert akkor a mennyiség a minőség kárára mehet.orvos

Az egészségügyi miniszter szerint átlagban négyóránként egy orvos hagyja el az országot, ezért mielőbb intézkedni kell, hogy a szakemberek itthon maradjanak. Az elmúlt hat évben összesen 14 ezer orvos hagyta el az országot, a képzésükre fordított állami támogatás értéke pedig meghaladja a 226 millió eurót, amit a román állam veszteségként könyvelhet el.

Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter is úgy nyilatkozott, az orvosok nagyon kevés fizetést kapnak a közszféra átlagbéreihez képest. Az egészségügyi bérek rangsorolása kezdetektől megalázó volt a miniszterasszony szerint, ugyanis leszorult a lista utolsó harmadába, ahol a kevésbé értékes munkák bérezéséről rendelkezik a törvény. Ráadásul az orvosok munkáját az is nehezíti, hogy szegényes, korszerűtlen körülmények között dolgoznak.

Az Európai Unió tagállamaiban ezer lakosra átlagosan 3,6 orvos jut, míg Romániában ez az arány csupán 1,9, az országban jelenleg kevesebb, mint 40 ezer orvos dolgozik a szakmában.

Kimaradt?