Pataréti gyerekek étkeztetésére és szállítására nyújt támogatást az önkormányzat

550 ezer lejt különített el a kolozsvári önkormányzat a szopori, pataréti és Szénafüveken lakó gyerekek iskolába történő szállítására az önkormányzat – közölte Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.  

Ezenkívül 17, a Pataréten élő gyerek munkanapokon történő étkeztetését és utaztatását is támogatják idén. A támogatást, akárcsak a tavaly, a Népek Fejlődése Alapítvány révén bonyolítja le az önkormányzat alárendeltségébe tartozó Egészségügyi és Szociális Igazgatóság. A kedvezményezett gyerekek mindenike részt vesz az alapítvány által biztosított szociális és nevelési programban.

A tavalyi 9 lej helyett 12 lejt fordítanak egy gyerek egy napi étkeztetésére. „Az iskoláktól távol élő, hátrányos helyzetű családok esetében a gyerekek utazási illetve étkezési költségének támogatása létfontosságú, egyébként esetükben megnő az iskolaelhagyás kockázata” – hívta fel a figyelmet Oláh Emese alpolgármester.

A tavaly kiutalt összegekhez képest nemcsak az étkeztetés esetében nőtt a támogatás összege: a gyerekek utaztatására 120 ezer lejjel többet fordít idén az önkormányzat.

(Címlapfotó forrása: Oborocea Mónika)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?