Sikersztorikkal csábítják haza a külföldre vándorolt sepsiszentgyörgyieket

Külföldön szakmai sikereket szerző majd hazatérő fiatalok példájával ösztönzi az elvándorolt sepsiszentgyörgyiek hazatérését az önkormányzat. Nemrég indították el a sepsinet.ro honlapot, amelyen többek között a városból elszármazott, de külföldi pályafutásuk után újra itthon próbálják kamatoztatni tapasztalatukat és megvalósítani ötleteiket.

A „Sepsinet – a legjobb itthon” című kétnyelvű honlapon a sikertörténetek mellett olyan információkat is közölnek, amelyek hasznosak lehetnek a hazaköltözésüket fontolgatók számára. Így tájékozódhatnak a sepsiszentgyörgyi önkormányzat „Gyere haza” programjáról, amely ingyen telket kínál fiatal családoknak, illetve a januártól bevezetett kedvezményrendszerről a nagycsaládosok számára, az ingyen wifi programról, továbbá arról is, hogy miként egyszerűsítik az ügyintézést a városházán.

A honlapon ugyanakkor elérhető a virtuális egyablakos rendszer folyamatosan frissülő adatbázisa, amely által rendszeresen ellátják hasznos információkkal a külföldről hazaköltözni vágyó vagy már hazaköltözött fiatalokat. A más országokba elvándorolt fiatalok számára ugyanakkor ingyenes tájékoztatást is biztosítanak a hivatalos iratok ügyintézéséről és a Sepsiszentgyörgyön elérhető egészségügyi, oktatási, kulturális, valamint gazdasági szolgáltatásokról. 

Érdekes életutak Európában és Ázsiában

Érdekes és színes történeteket mutatnak be azok az interjúk, amelyeken sikeres európai vagy ázsiai kitérő után hazafele vezetett a sepsiszentgyörgyi fiatalok útja.

Birtalan Csanád családjával Dubajból tért haza, Sepsiszentgyörgyre, ahol a külföldön szerzett tapasztalatokat és kapcsolatokat felhasználva működtet saját vállalkozást. Emellett aktív közösségi szereplő, sportember. Birtalan Csanád és párja frissen végzett egyetemistaként kezdte pályáját Dubajban, ahol értékesítőként, illetve marketingesként dolgoztak, majd mikor gyerekük született, hazatértek Csanád szülővárosába.

„Máig is szeretünk akár Dubajba is visszajárni, vagy turistaként nagyvárosokat meglátogatni, de úgy gondolom, főleg gyerekkel egy kisebb településen, mint Sepsiszentgyörgy, vagy Sepsiszentgyörgy vonzáskörzetében levő még kisebb falvakban sokkal kényelmesebb és sokkal nyugodtabb életet lehet élni” – vallja Birtalan Csanád. Hozzáteszi: „Azért esett Szentgyörgyre a választás, mert ebben a városban sokkal több, sokkal pozitívabb változás látszott. És ami persze nem elhanyagolható, hogy a mi korosztályunkból sokkal többen vannak itthon, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy normális társas életet lehessen élni egy városban”.

Birtalan Csanád itthon saját marketing és üzletfejlesztési tanácsadási vállalkozást indított, és kapcsolatait felhasználva dolgozik dubaji ügyfeleknek is. Azt tanácsolja sorstársainak, hogy ha eljutnak a gyerekvállalás gondolatáig, akkor azt itthon tegyék meg, hiszen a gyereknek számít az, milyen kultúrkörben nő fel, és a nagyszülők nagyon sokat tudnak segíteni. Rámutat, hogy aki csak a pénzügyi szempontokat nézve ment külföldre, azt elég nehéz hazacsábítani, bár nem lehetetlen, hiszen itthon is meg lehet élni.

Bunta Álmos építőmérnökként váltott szakmát és Magyarországon tanulta meg a hamburgerkészítés fortélyait. Elmeséli, hogy Magyarországon építkezésen dolgozott építésvezetőként, ahol minden nap kihívást jelentett a napi ebéd elfogyasztása, így rájött, hogy van egy rés a piacon a jó minőségű street food ételek számára. Így miután gyakornokoskodott és tanult magyarországi hamburgerezőknél, Sepsiszentgyörgyre hazatérve megnyitotta a város egyik legnépszerűbb hamburgerezőjét, az Eleven Street Food-ot.

A www.sepsinet.ro honlapon megszólal a Kovászna megyei Munkaerő Ügynökség igazgatója, Kelemen Tibor is, aki rámutat, hogy mára változott a helyzet, hiszen néhány évvel ezelőtt még a munkanélküliség, ma már a munkaerőhiány okoz gondot Háromszéken is. Hozzátette, hogy ma már Sepsiszentgyörgyön esetenként jobb fizetésekért lehet dolgozni, mint a szomszédos Brassóban, ezért arra biztat mindenkit, aki megtanult valamit külföldön, hogy térjen haza.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?