Várat magára a módosított vadásztörvény hatályba lépése

Késik a nem vadászható fajok által okozott személyi sérülések kártérítéséről szóló előírás hatályba lépése, mert az államfő még nem hirdetette ki az RMDSZ javaslatait is tartalmazó, módosított vadásztörvényt.

Klaus Johannis december 17-én az alkotmánybíróságra küldte a novemberben elfogadott vadászati és vadvédelmi törvényt. Az államfőnek procedurális és tartalmi kifogásokat is emelt a jogszabály ellen – emlékeztetett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A politikus külön értékelte az RMDSZ parlamenti frakcióinak támogatását, személyesen Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselők hozzájárulását a törvény módosításához. Az ügy előrehaladásának szerinte jót tett Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter augusztus 11-én Tusnádfürdőn és a Szent Anna-tónál tett látogatása.

Mint ismert, az államfő által kifogásolt törvény a vadászati tilalom alatt álló vadak (pl. a medve) által okozott személyi sérülések során keletkezett károk kárpótlási módozatát is szabályozza. „Sajnos ismét abban a helyzetben vagyunk, hogy bizonyos procedurális okok miatt továbbra is várnunk kell arra a törvényre, amelynek révén a személyi sérülést szenvedő károsultak kártérítést kaphatnának”- nyilatkozta a megyeelnök.

Hozzátette, helyi szinten igyekeznek mindent megtenni a nagyragadozók és ember közötti konfliktusmenedzsment érdekében, de ahhoz, hogy ez eredményes lehessen, kulcsfontosságú a károk megtérítése.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?