Víz alatt állítottak karácsonyfát a háromszéki búvárok

Léket vágtak a fagyos vizet fedő jégrétegbe és karácsonyfával merültek a háromszéki búvárok. A „búvárkarácsony” világszerte hagyomány, és ezt tartják a háromszéki búvárok is, akik Dálnokon, az Európa egyetlen búvárkodási céllal kialakított tavában ötödik alkalommal merítkeztek meg a fagyos vízben, és karácsonyfát állítottak a víz alatt.

Szabó Kolos búvároktató a Maszolnak elmondta: -6 Celsius-fokos hidegben és erős szélben egy láncfűrésszel vágtak léket a dálnoki My Lake nevű búvártó tíz centis jegén, majd az egy fokos vízbe magukkal vitték a karácsonyfát, amelyet vízzel töltött gömbökkel és szaloncukros papírba csavart kövekkel díszítettek.

A karácsonyfát az idén berendezett víz alatti söröző pultjára helyezték el, amelyet érdeklődve úszkált körbe a tóban élő több mint száz aranykárász és ponty.

Szabó Kolos szerint már ötödik éve minden decemberben előtt megszervezik a „búvárkarácsonyt”, amellyel a búvárkodást és fogyatékkal élőknek szóló vízi terápiás foglalkozásokat népszerűsítik Háromszéken és Székelyföldön. Elmondása szerint idén nyáron a dálnoki búvártóban mintegy 150 autista, Down-szindrómás, mozgássérült, és tanulási zavarokkal küzdő gyerek vett részt az ingyenes terápián.

Az Európában egyedüli mesterséges búvártavat Szabó Jenő búvároktató hozta létre, fia, Kolos pedig idén egy ugyancsak egyedülálló búvársörözőt is berendezett az ezer négyzetméteres, fokozatosan kilenc méterre mélyülő tóban. A búvárkörökben nemzetközileg ismert Szabó Jenőről néhány éve a Discovery Channel is forgatott dokumentumfilmet, ő egyébként részt vett Jacques Ives Cousteau kapitány egyik expedíciójában is, illetve nevéhez fűződik Callatis elveszettnek hitt városának feltárása.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?