A háromszéki tanulók már csak jövőre kapnak iskolai tízórait

A háromszéki iskolások már csak a második félévben, azaz jövő évtől kaphatják meg a tej-kifli tízórait, mutatott rá Henning László.

A Kovászna megyei önkormányzat alelnöke elmondta, az iskolatej és kifli programot sokáig a törvénykezés változása és a bürokrácia miatt nem sikerült ebben a tanévben elindítani, majd az önkormányzat által meghirdetett első közbeszerzésre nem jelentkezett beszállító.

Másodjára is meghirdették a közbeszerzést, amelyre január 8-ig jelentkezhetnek az iskolatej beszállító cégek. Egy nemrégiben megjelent kormányhatározat lehetővé teszi, hogy az iskolai tízóraihoz szükséges pénzt a megyei tanács leossza a helyi önkormányzatoknak, ezt a Kovászna megyei tanács megtette, így 38 helyi önkormányzat vállalta, hogy direkt odaítéléssel megbíz – lehetőleg helyi – vállalkozásokat, amelyek ellátják az iskolákat tejjel, kiflivel és almával.

Háromszéken az iskolai tízórai program éves költségvetése a második iskolai félévre meghaladja az 1,2 millió lejt. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint a 23 500 gyermek várhatóan január 15-től kap napi pék-, tejterméket és gyümölcsöt.

A hatályos törvénykezés előírja, hogy a gyerekek hetente ötször kapjanak pékterméket, kétszer gyümölcsöt, kétszer tejet és egyszer tejterméket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?