Karácsonyi vásárt tartottak Csíkszeredában a fogyatékkal élők világnapján

Karácsonyi- és adventi vásárt szerveztek hétfőn, a fogyatékkal élők világnapján, immár tizenharmadik alkalommal Csíkszeredában. A kézműves termékeket a fogyatékkal élőkkel foglalkozó egyesületek képviselői állították ki.

A kiállítást a megyei tanács oszlopcsarnokában szervezték meg, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság közreműködésével. A vásár hivatalos megnyitóján Józsa Csaba, a mozgássérültek szervezetének elnöke és Elekes Zoltán, a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Füleki Zoltán alpolgármester köszöntötte a résztvevőket.

„Fontos számunkra, hogy minél többen részt vegyenek és lássák, hogy a fogyatékkal élőknek milyen aktív és értékes élete van” – mondta Józsa Csaba. A megyei tanácselnök pedig hangsúlyozta: bízik abban, hogy a szeretetnek az egyik jele és kifogyhatatlan forrása, hogy oda figyelnek az emberek egymásra. Gratulált az elhelyező központok vezetőinek, a szervezeteknek, hogy minden évben megszervezik az eseményt.

Az eseményen az ünnepi hangulatot muzsika tette színesebbé, a kézműves termékek megvásárlása mellett adományozásra is volt lehetőség.

Kapcsolódók

Kimaradt?