Pályázatot hirdet határon túli családszervezetek támogatására a magyar kormány

Kétszázmillió forintos keretösszeggel a határon túl működő, családokat segítő civil, egyházi szervezetek és vállalkozók támogatására hirdet pályázatot a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága - közölte Potápi Árpád János államtitkár kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Ismertette: a 2019. április 30-ig megvalósuló programokra pályázatonként legfeljebb kétmillió forint támogatás igényelhető. A pályázathoz nem szükséges önrész.Potápi Árpád János elmondta: támogatott programok lehetnek például a téli szünetben megvalósuló gyermektáborok, iskolai felkészítő programok, Márton napi, adventi vagy farsangi rendezvények.

A pályázatok benyújtásának határideje október 31. Az államtitkár kitért arra is: pályázatot a 2017. január 1-je előtt bejegyzett, a szomszédos országok valamelyikében adószámmal rendelkező civil szervezetek, egyházi jogi személyek és vállalkozók nyújthatnak be.

Hozzátette: a pályázatok elbírálása után legkésőbb december közepére szeretnék eljuttatni az elnyert támogatást a pályázókhoz. A részletes pályázati kiírás megtalálható a www.bgazrt.hu, a www.nemzetiregiszter.hu, valamint a www.kulhonicsaladokeve.kormany.hu oldalon.

Potápi Árpád János felidézte: a Magyar Állandó Értekezlet 2017 novemberében döntött arról, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve lesz, csatlakozva a családok éve programsorozathoz, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdetett meg. Megvalósítására egymilliárd forint áll a nemzetpolitikai államtitkárság rendelkezésére.

A tematikus év során számos rendezvény (például Kárpát-medencei körutak, táborok, családi programok) mellett az államtitkárság tavasszal hirdetett pályázatot 500 millió forint keretösszeggel a külhoni magyar családbarát vállalkozások támogatására. E pályázat keretét később 600 millió forintra emelték, és a beérkező 760 pályázatból 118 vállalkozást támogattak - mondta az államtitkár.

Kapcsolódók

Kimaradt?