Az aradi vértanúkra emlékeztek Kézdivásárhelyen


-A A+

A kézdivásárhelyi „Nagy Mózes” Gimnázium falán található 13 aradi vértanú emlékplakettje alatt tisztelegtek az Aradon 1849. október 6.-án kivégzett magyar tábornokok emberi nagysága előtt.

Az immár hagyományosnak mondható eseményen a „Nagy Mózes” Gimnázium és a Református Kollégium diákjai közös műsorral ünnepeltek diáktársaik előtt. A felemelő megemlékezést a házigazda iskola néptánccsoportja és zenekara nyitotta meg, azután a Református Kollégium diákjai versekkel és könnyűzenével tisztelegtek.

A műsort a Nagy Mózes részéről Rancz Teréz, Nagy-Babos Edit, Tamás Annamária, Nagy-Babos Tamás és Pakó László tanárok, míg a Református Kollégium részéről Ruszka Sándor, Rancz Gyárfás Zsuzsa tanították be. A két iskola kezdeményezését a kézdivásárhelyi önkormányzat is felkarolta. A fél órásra sikerült ünnepség után koszorúztak, Fejér László-Ödön szenátor, az önkormányzat nevében pedig Bokor Tibor polgármester és Derzsi Gyula alpolgármester, valamint Szöllősi Tamás tanácsos vettek részt. Az iskolák igazgatói is fejet hajtottak az emlékfal előtt.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X