Dr. Vass Levente: hibás a pénzügyminiszter egészségbiztosítási koncepciója

Teljesen hibás a pénzügyminiszter differenciált biztosítási rendszer bevezetésére vonatkozó elképzelése: elfogadhatatlan ugyanis az az álláspont, miszerint  ki amennyi pénzt betesz a biztosítási rendszerbe, annyit kapna az egészségügyi szolgáltatások, a gyógyulás kosarából, ez szembemegy nemcsak a hazai, de az európai gyakorlattal is – jelentette ki dr. Vass Levente RMDSZ-képviselő az Erdélyi Magyar Televízió Mérlegen című műsorában.

Az egészségügyi szakpolitikus szerint Romániában, akárcsak más európai országokban szolidaritáselvű egészségügyi rendszer működik, amelyben nem annak alapján szabják meg, hogy ki mennyire férhet hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz, hogy mennyi pénzt ad be, hanem annak a jegyében, hogy kinek mennyire van szüksége ezekre az egészségügyi szolgáltatásokra. Ezt támogatja az RMDSZ-is, tette hozzá.

Ha kevés pénz van az egészségügyi rendszerben, mert a pénzügyminiszter kevés pénzt ad, akkor az történik, ami ma Romániában van: kevés pénzből gyengébb szolgáltatásokat lehet csak biztosítani. Ezért a pénzügyminiszter jobban tenné, ha azon gondolkodna, hogy megértse az egészségügyet működtető alapszabályokat, és segítsen bennünket abban, hogy a lehetőségekhez mérten jó szolgáltatásokat tudjunk nyújtani – mondta az RMDSZ szakpolitikusa az Erdély TV-ben.

Kimaradt?