Referendum: majdhogynem bojkottra szólítja híveit Johannis egyháza

Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház arra kéri híveit, hogy lelkiismeretük szerint döntsenek az alkotmánymódosító népszavazáson való részvételről. De felhívják a figyelmet arra is, hogy jelentős érvek szólnak a távolmaradás mellett.

Az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Romániában mindössze 5 300 hívőt számlál, tagja Klaus Johannis államfő is. Az október 6-7-i referendumról kedden kiadott állásfoglalásuk szerint a „hagyományos család” intézményét támogatják, de népszavazás szerintük túllépi a határt, ami a demokratikus értékek és az emberi méltóság védelmét illeti.

„A házasság intézményét nem kérdőjelezi meg senki, és azt nem kell megvédeni. Ebben a kérdésben a népszavazás sem hoz lényeges változást. A házasság jogi kereteit a polgári törvénykönyv szabályozta eddig is, és fogja ezután is. A parlamenti többségnek és a kormánynak az a célja, hogy elterelje a figyelmet a saját korruptságukról, az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértéséről, a nepotizmusról, az EU- és a demokrácia-ellenségességükről” – olvasható az állásfoglalásban.

Az egyház szerint a kormánypártok „populista, nacionalista, diktatórikus szlogenek terjedését segítik elő, amelyek nem méltóak egy egyházhoz". A felhívásban arra is felhívják a figyelmet, hogy az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház annak a romániai német kisebbségnek a része, amelyet a kormány és a parlamenti többség folyamatosan ellehetetlenít, elsősorban az oktatás terén.

Az állásfoglalást a Reinhardt Guib püspök, Daniel Zikeli vikárius püspök és Friedrich Philippi egyházi kurátor írta alá.

Kapcsolódók

Kimaradt?