Bővített együttműködést írt alá a kolozsvári Sapientia és a Mathias Corvinus Collegium

Meghosszabbítja együttműködési partnerségét a 2018/2019-es tanévre a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és a budapesti Mathias Corvinus Collegium (MCC).

Csütörtökön Kolozsváron dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának dékánja elmondta: az együttműködés a tehetséggondozásra vonatkozik, erre pedig azért van szükség, mert a fiatalok közül ki kell tudni választani az igazán motiváltakat – ehhez pedig jó eszköz az MCC programja. A Sapientia EMTE így a középiskolások felkarolása mellett az egyetemisták támogatásába is bekapcsolódik.

Tonk úgy fogalmazott: jelen pillanatban egy sor tehetséggondozó program szakmai partnerei, számos területen működtek együtt az MCC-vel, legyen szó például a Problema Solvenda országos esetmegoldó versenyről vagy más rendezvényekről, de az egyetem Tordai úti épületét is rendelkezésükre bocsátják a tehetséggondozó programban résztvevőknek, hogy ismerkedjenek, hálózatot alakítsanak ki.

Az elmúlt években kibővült a tevékenységük, holott a program 2013-ban alig egy tucat középiskolásokkal indultak útjukra – fogalmazott Lánczi Péter. A Mathias Corvinus Collegium ügyvezetőigazgató-helyettese elmondta, jelenleg több mint háromszáz középiskolás tagja a programnak.

Az MCC tehetséggondozó intézmény Kolozsvári Egyetemi Programjának célja hosszútávú fejlődési lehetőségek biztosítása. A jelentkezési időszak lezárult, 39 jelentkezőből 16-ot fogadtak el – hangzott el. Lánczi hozzátette: az Erdélyi Politikai Iskolát tavaly hozták létre az RMDSZ-szel és MIÉRT-tel közösen, az idei képzésre még lehet jelentkezni.

„Olyan embereket keresünk, akik környezetükért tenni akarnak és tenni is képesek” – fogalmazott, hozzátéve: abban érdekeltek, hogy a helyi fiatal tehetségek a szülőföldjükön boldoguljanak. A sajtótájékoztató végén a két intézmény képviselője aláírta az együttműködési megállapodást.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?