Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros: magyar rendezvényeket támogat az RMDSZ

Pályázati alapot hoz létre az RMDSZ főtitkársága a Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros magyar vonatkozású programjainak támogatására.

Erről azon a kétnapos, szerda-csütörtöki brüsszeli tanácskozáson született döntés, amelyen a főtitkárság vezetői megvitatták a Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 kezdeményezés programjaiba való bekapcsolódási lehetőséget. A Kovács Péter főtitkár vezette ülésen Hegedüs Csilla, Ilyés Gyula, Magyari Tivadar, Székely István és Bodor László főtitkárhelyettesek egyhangúan arról döntöttek, hogy kezdeményezik a szervezőkkel való hivatalos kapcsolatfelvételt annak érdekében, hogy az előkészítő folyamatban, illetve a program lebonyolítási időszakában megtalálják az együttműködési lehetőségét.logo

Az RMDSZ célja, hogy a civil partnereivel, társszervezeteivel közösen, különböző eseményeken, programokon bemutassa a régió magyar vonatkozású gazdagságát, kultúráját, hagyományait. A pályázati alap létrehozásával kapcsolatban Kovács Péter elmondta: nem politikai rendezvények lebonyolítását tervezik, nem a mindennapos politikai teendőkre élezik ezt az együttműködést. ,,Olyan civil - és ifjúsági szervezetekkel együtt partnerségben lebonyolított eseményekről van szó, amelyek lényege nem a politika, hanem a társadalomszervezési, közösségépítő tevékenység" – magyarázta.

A főtitkár emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ eddig is szerepet vállalt a Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 munkafolyamataiban, hiszen a projekt Európai Parlamentben történő bemutatására az RMDSZ európai parlamenti képviselőinek meghívására és társszervezésében kerülhetett sor. Kiemelte, hogy a jövőben az RMDSZ szeretné saját, nagyobb rendezvényeit is – mint például a Humorfesztivál vagy a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét - beemelni a programba.

Kimaradt?