Tanévnyitó a csíkszeredai Sapientián: a szülőföldön maradást szolgálja az egyetem

Az idén 18. alkalommal nyitották meg hétfőn a tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán. A hivatalos megnyitót megelőzte az első éves hallgatóknak tartott felkészítő.

Izgatott első éves diákok, büszke szülők, neves képviselők, az egyetem munkatársai töltötték be a termet a csíkszeredai Sapienta hétfői tanévnyitóján. A részvevőket Mara Gyöngyvér rekotrhelyettes köszöntötte. „ Tizenhét éve már annak, hogy megesett az első tanévnyitó és most itt vagyunk. Mi sem bizonyítaná jobban hát, hogy jó fele haladunk a fejlődés útján” – hangsúlyozta az intézményvezető, aki beszédében kitért arra, hogy idén összesen 770 diák kezdte el tanulmányait a Sapientián, ebből több mint 300 Csíkszeredában. „ Ki kell választanunk a hegyet, amit meg akarunk mászni, és örülnünk kell annak, amikor felérünk a csúcsra” – mondta Mara Gyöngyvér.

Nem csak egyetemi tanárok, oktatók voltak jelen az évnyitón, hanem a város, az egyház, a magyar állam képviselői is. Tóth László főkonzul, Magyarország kormányának képviseletében tartott beszédet a hallgatóságnak. „ Sok éve már annak, hogy Magyarország igent mondott az egyetemre, és igent mondott ezáltal az erdélyi magyarság fiataljainak jövőjére is” – mondta a diplomata. A főkonzul szerint a magyar kormány által támogatott intézmény így hozzájárul a fejlődéshez, így az erdélyi fiatalok szerves részét képezhetik a székely-magyar társadalomnak szülőföldjükön.

Ráduly Róbert Kálmán polgármester köszöntőjében háláját fejezte ki a diákoknak, hogy Csíkszeredát választották, biztosítva őket arról, hogy helyesen döntöttek. „ Isten hiába teremtette volna meg a világot, ha mi székelyek, nem lennénk benne” – fogalmazott az elöljáró. Lázár Ede, az egyetem dékánja szintén kiemelte a magyar nyelve zajló oktatás fontosságát Székelyföldön, tudatva, hogy milyen sok lehetőség adódik a fiatalok számára, amellyel élniük kell.

A diákok nevében Mihály Gergő, a hallgatói önkormányzat elnöke, majd Bagoly Anabella első éves hallgató szólalt fel, akik röviden meséltek eddigi tanulmányi tapasztalataikról. Ezek után került sor a hivatalos eskütételre, amely során az első évesek ünnepélyes keretek között válhattak az egyetem közösségének tagjaivá.

A tanévnyitó ünnepség záró momentumaként Tamás József püspök, a Gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke áldotta meg az intézményt, illetve mindazokat, akik benne és érte munkálkodnak. „Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, amelyet szeretnünk és követnünk kell” – mondta a püspök.

Kapcsolódók

Kimaradt?