Nyugat-nílusi vírus: megduplázódott a halálos áldozatok száma

Május 2. és augusztus 29. között országszerte 12 halálesetet és 117 agyhártyagyulladást okozott a nyugat-nílusi vírus – közölte csütörtökön a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).

A kiadott közlemény szerint a 12 elhunyt személy számos más betegségben is szenvedett. Bukarestben öt, Olt megyében kettő, Iaşi, Galac, Kovászna, Konstanca és Dâmboviţa megyében egy-egy személy halálát okozta a vírus.

A vírus emberről emberre nem, kizárólag szúnyogcsípéssel terjed, és a központi idegrendszert támadja meg. A fertőzés a gyenge immunrendszerű személyekre lehet veszélyes.

Tünetek

Tünetei összetéveszthetők az influenza tüneteivel: a beteg magas lázra, erős fejfájásra, izomgyengeségre, hidegrázásra, fáradságérzetre, fényérzékenységre panaszkodik.

Megelőzés

Az orvosok azt ajánlják: megelőzésképpen elsősorban a szúnyogcsípések ellen kell védekeznünk. Javasolják továbbá, hogy szereljünk szúnyoghálót az ablakokra, használjunk rovarirtó szereket a lakásban és a ház körül, távolítsuk el a lakás környékéről a hulladékot, szárítsuk ki a pincéket, és kerüljük a vizes, mocsaras helyeket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?