Módosult a bölcsődei felvételi kritériumrendszer Kolozsváron

Új bölcsődei felvételi kritériumrendszer lép érvénybe Kolozsváron, a megítélhető pontszámok módosulnak – döntötte el szerdai ülésén a városi tanács.

Oláh Emese alpolgármester kabinetjének tájékoztatása szerint a bölcsődékbe a 2018-2019-es tanévben felvételt nyert gyerekeket nem érinti a döntés, viszont az el nem foglalt helyeket és a hamarosan elkészülő Dónát utcai bölcsődében létesülő 80 helyet már az új kritériumok alapján ítélik oda.

Mint korábban írtuk, Kolozsváron hatalmas a kisgyermekes szülők felháborodása, idén ugyanis az 570 állami bölcsődei helyre szinte háromszor annyian pályáztak, 905 gyermeknek egyik intézményben sem jutott hely. A pályázatok értékelése egy részletes kritériumrendszer alapján történt, például figyelembe vették, hogy a gyereknevelési szabadságon lévő szülő mikor megy vissza dolgozni, ha a gyermeket bizonyítottan csak az egyik szülő neveli, ha valamely szülő fogyatékosságban szenved vagy nyugdíjas.

Az új felvételi pontrendszer szerint a kolozsvári állandó lakcím esetén szülőnként 5 pont jár, egyszülős családok esetében 10. Ezzel szemben ideiglenes tartózkodási engedéllyel (flotant) rendelkező szülők 2-2 pontot, ugyanebben a helyzetben levő egyszülős családok 4 pontot kaphatnak.

További 5 pont jár a gyesben nem részesült, de munkahellyel rendelkező szülő után, a gyesen lévő szülő pedig 5 pontot kap, ha a beiratkozás évében, augusztus 31-ig visszatér munkahelyére. A szeptember 1-je és december 31. között a munkahelyére visszatérő gyesen levő szülő 4 pontot, a következő év január 1-je és augusztus 31. között visszatérő szülő 2 pontot kap.

Ha a szülők tanulnak (egyetemisták, mesteri vagy doktori képzésben vesznek részt) akkor 5 pontot, egyedülálló tanuló szülő 10 pontot kap. Ha egy szülő több kritériumnak is megfelel (azaz dolgozik/visszatér a munkahelyre és tanul is), a pontokat nem halmozhatja, ilyen esetben maximális pontszámot kap.

Ha a családban az egyik szülő fogyatékkal él, 10 ponttal, egyedüli, fogyatékkal élő szülő esetén 20 ponttal egészül ki a pontszám. Ha a családban további, az elemi iskolát be nem fejezett gyermekeket nevelnek, gyermekenként 2 pont jár. A beiratkozások jövő évtől kezdődően, tehát a 2019-2020-as tanévre júniustól szeptemberig történnek, a kérelmek elbírálásának eredményét a www.creseclujnapoca.ro oldalon tüntetik fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?