Ittasan vezetett a Viszkis, bevonták a jogosítványát


-A A+



Ittas vezetésért bevonták Ambrus Attila, az egykori Viszkis jogosítványát – közölte a magyarországi Blikk című bulvárlap. A Viszkist a múlt hét végén vidéken állították meg a rendőrök, majd szondáztatták, s szinte azonnal el is vették a jogosítványát.

Ambrus Attila Szegeden, egy fesztiválon vett részt. Nem merte autóját a Tisza partján hagyni, úgy gondolta, hiába fogyasztott alkoholt, pár száz métert mégis vezet.

„Három napig voltam egy rendezvényen, szombatról vasárnapra pedig az autómat akartam átvinni a szállásomra, mert nem akartam ott hagyni, ahol parkoltam, mivel ott már nem őrizték. Két pálinkát, azaz két felest ittam még este, az igazoltatás pedig másnap hajnalban történt – ismerte el Ambrus.

Azt nem tudni, hogy mennyi időre vonják be a jogosítványát, ahogyan azt sem, hogy mekkora lesz a pénzbírság, ez csak a bírósági tárgyalást követően derül ki.

„Nem könnyű, mert sok helyre járok, sok programom van, autó nélkül pedig nehéz. De van sofőröm, ráadásul a feleségem is tud vezetni, szóval megoldjuk” – árulta el Ambrus Attila a terveket.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X