Ilyen sem volt még Tordesillas híres bikafuttatásán


-A A+

Először ért véget a bika leölése nélkül az észak-spanyolországi Tordesillas híres bikafuttatása, amelyen immár törvény tiltja a jószág leölését.

A lovasrendőrség felügyelte keddi rendezvényen több százan futottak együtt a bikával. A helyi média beszámolója szerint az ünnepségen pofonok is csattantak a több száz éves tradíció ellenzői és támogatói között, néhányan dulakodtak is.

A Madridtól 200 kilométerre lévő településen 1534 óta rendezik meg a híres, Toro de la Vega elnevezésű eseményt – ezt most Toro de la Penára keresztelték át -, amelyet a bikával folytatott lovagi tornaként szoktak emlegetni, mert az emberek csoportosan, gyalog vagy lovon ülve, lándzsákkal a kezükben üldözik és próbálják elejteni a bikát egy nagyobb, a városhoz közeli szabad területen.

Az állatvédők régóta tiltakoznak a kegyetlennek tartott rendezvény miatt, amelyet az elmúlt évben már komoly rendőri biztosítás mellett rendeztek meg, hogy elkerüljék az ellenzők és a támogatók összecsapását.

Kasztília és Leon kormánya idén májusban engedett a tiltakozók követelésének, és úgy határozott, hogy az arénákban rendezett viadalok kivételével minden tradicionális rendezvényen megtiltja a bikaölést. Tordesillas azonnal tiltakozott a döntés ellen.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X