Babakocsit toló nőre zuhant egy ablakból kiugró férfi Budapesten


-A A+



Kizuhant egy emeletes ház ablakából egy férfi és ráesett egy babakocsit toló nőre  Budapesten, mindketten meghaltak. 

A baleset Budapest XI. kerületében, a Hadak útján történt. Az M1 úgy tudja: a babakocsi összetört, de a benne lévő gyermek csak könnyebben sérült meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint az épület 14. emeletéről öngyilkossági szándékkal ugrott ki a férfi, aki a családjával sétálni induló nőre esett. A 42 éves budapesti férfi és a 41 éves fővárosi nő is olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. Az asszony férje és nagyobbik gyermeke nem sérült meg, a kisebbet azonban megfigyelésre a mentők kórházba vitték. A BRFK gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított büntetőeljárást - írta a rendőrség.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: négy mentőegységet riasztottak. Az első rohamkocsi percek alatt a helyszínre ért. A mentők a földön egy férfit láttak, aki nagy magasságból zuhant ki és ráesett egy anyukára. A nő mellett egy féléves kislány is ott volt.

Az anyát és a férfit is hosszú ideig próbálták újraéleszteni, de mindketten menthetetlenek voltak. A csecsemőt könnyű sérülésekkel vitték a gyermeksebészeti osztályra - közölte Győrfi Pál.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X