Saját gazdáját ölte meg Tordaszentlászlón egy megvadult bika


-A A+



Az egész falut felkavaró tragédia történt hétfő este a Kolozs megyei Tordaszentlászlón: egy megvadult bika megtámadta a legelőről állatait behajtó gazdáját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mire a mentők kiértek a helyszínre, már életét vesztette.

A 38 éves tordaszentlászlói Kovács János hétfő este szokás szerint kiment a legelőre behajtani a szarvasmarhákat, amikor a csorda bikája váratlanul rátámadt. A felöklelt gazda segítségére sietett szomszédja, Mátyás Mátyás, akit ugyancsak megtámadott megvadult állat. Közben sikerült riasztaniuk a falu polgármesterét, Tamás Gebe Andrást, aki a helyszínre sietett a vadászengedéllyel rendelkező Bányai Csáki Zoltánnal, utóbbi pedig leterítette egy lövéssel a gyilkos állatot.

Az eseményekről ifj. Szilágyi István számolt be a Maszolnak, aki maga is az első között ért a helyszínre, és - mint mondta - társaival megpróbálták életben tartani a súlyosan sérült Kovács Jánost a mentők kiérkezéséig. Próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult, a 38 éves férfi a helyszínen életét vesztette. Gazdatársát súlyos, de stabil állapotban szállították be a kolozsvári sürgősségi kórházba. 

Mi okozhatta a tragédiát?

Információink szerint a tragédia oka abban keresendő, hogy a bika vetélytársakat látott gazdájában, és védte a "háremét". Állatorvosi vélemény szerint súlyosbította a helyzetet, hogy a nap folyamán sokat esett az eső Tordaszentlászlón, és a vizes füvet legelő tehenek egy olyan mirigyet választottak ki, ami a szokásosnál is védelmezőbbé tette a bikát. A Maszolnak beszámoló ifj. Szilágyi István szerint emberemlékezet óta nem volt hasonló eset a faluban, szavai szeribt talán dédszülei idején történhetett még ilyesmi.  

Gyászszertartást tartanak kedd este

"Megrendülve fogadta a tordaszentlászlói közösség a tragikus hírt, hogy Kovács János váratlanul, tragikus körülmények között, 38 éves korában visszaadta lelkét teremtő Urának. Kérem a közösséget, hogy a szokásos módon álljunk a gyászoló család mellé, és minden tőlünk telhető segítséget adjunk meg nekik, hogy érezzék, ezt a nagy csapást nem egyedül hordozzák, mellettük áll az egész közösség és készek vagyunk átvállalni a teherhordozásból a ránk eső részt. Az Úristen adjon erőt a gyászoló család minden tagjának, Jánosnak pedig csendes nyugodalmat!" - írta a tordaszentlászlóiak által használt közösségi oldalra Balázs Attila, a falu református lelkésze. 

A tiszteletes beszámolt arról, hogy a tragédia utáni estét a családdal töltötte, megpróbálta János édesanyját, családját vigasztalni, közösen keresni az elcsendesedés lehetőségét. "Megpróbáltunk beszélgetni arról, hogy milyen teendők vannak a holnapi nap. Icu nénivel megegyeztünk, hogy amint eldönti a család, hogy hol lesz a János végső nyughelye, szól nekem, és én megkérem szépen a fiatalembereket, hogy közösen ássuk ki a sírt, és mindenben segítsünk a családnak. Ez a tragédia mindenkit mélységesen megrázott, láttam az arcokon, hogy kevés kell ahhoz, hogy összeroskadjanak. Sajnos tehetetlenül állunk a szomorú esettel szemben. Annyit tehetünk, hogy odafigyelünk a gyászoló családra és egymásra. Az Úristen irgalmazzon mindannyiunknak!" - írta Balázs Attila. 

A tordaszentlászlói lelkipásztor kedd este 20:30-ra a templomba hívta a gyülekezet tagjait egy könyörgésre, "ahol kérjük az Úristent, hogy viseljen gondot a gyászoló családra, segítse Matyinak mielőbbi felépülését, és erősítse a közösséget". 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X