Kirepült az anya és a kislánya az autóból – a 32 éves romániai nő meghalt


-A A+



Életét vesztette egy 32 éves romániai nő a 2 éves kislánya pedig súlyosan megsérült egy Németországban történt autóbalesetben.

A román hírtelevíziók által idézett német sajtó szerint a szerencsétlenség vasárnap délután történt az A3-as németországi autópályán, Niedernhausen közelében. A romániai nő és a gyermeke egy nagy sebességgel haladó Renault Megane hátsó ülésén utazott.

A gépkocsi eddig ismeretlen okokból a sávelválasztó korlátnak, majd megpördülve két másik járműnek ütközött. Az ütközés erejétől az anya és a kislánya kirepült az autóból. A nő a helyszínen életét vesztette, a gyermek súlyos sérüléseket szenvedett, de a német rendőrség szerint nincs életveszélyben.

Az Angliában bejegyzett Renault sofőrje és az anyósülésen tartózkodó utas szintén súlyos sérülésekkel került kórházba. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A híradások nem tértek ki arról, hogy melyik romániai településről származik a halálos áldozat.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X