A „szerelemlakatok” porba hullanak


-A A+

Hatalmas harapófogók segítségével vetnek véget Olaszországban a „szerelemlakatok” romantikájának – a szakértők szerint ugyanis a hatalmas lakatfürtök súlya kárt okoz az építményekben.

milvio

A velencei Akadémia hídjáról több mint kétezer lakatot távolítottak el. „Ez nem fiatalos divat, hanem várospusztító ostobaság” – nyilatkozta a sajtónak Velence munkaügyi tanácsosa, miközben óriási harapófogóval a kezében megszabadította a fából készült Akadémia hídját az apró lakatok rengetegétől.

Hiába bünteti a velencei önkormányzat 50 eurós bírsággal a lakatoló szerelmeseket, Velence történelmi hídjait lakatok tömege borítja. Sőt, mondhatni egész Olaszországot, az ország legjelentősebb műemlékeit elárasztotta a fémzárak rengetege: a római Angyalvár előtti hídtól a velencei Rialtóig. Veronában Júlia házának kapuját lakatolják tele. Itt időszakonként levágják a lakatokat és kosarakban gyűjtik őket, hogy a szerelmi zálogok ne vesszenek el.

lakat szajnafolott

A lakatokat a fiatal szerelmespárok örök elköteleződésük jeléül helyezik az olasz városok hídjainak korlátaira Federico Moccia író 2006-ban megjelent, Ho voglia di te (Akarlak) című regénye nyomán. A könyv szereplői egy lakatra vésik rá nevük kezdőbetűit, amit a Milvio-hídra lakatolnak rá. Miután elhelyezték lakatjukat, a kulcsot a fejük fölött hátrahajítva a Tevere vizébe dobják.

Az olasz főváros polgármesteri hivatala megoldásként a híd közelében külön területet jelölt ki a szerelmesek lakatjainak. A lakatoknak fenntartott részt Moccia avatta fel. Bár az ígéretek szerint külön helyet fognak kijelölni minden városban, ahol a szerelmesek elhelyezhetik zálogukat, ezzel senki nem ért egyet, az eredeti helyszínekhez ragaszkodnak, amelyért akár tüntetni is hajlandóak lesznek – írja a Népszava online kiadása.

szerelemlakat kicsi

Az első lakatot Rómában a Milvio-híd párkányrácsáról maga az olasz főváros természetvédelmi tanácsosa, Marco Visconti vágta le egy hatalmas harapófogóval. Egy délelőtt alatt ezerötszáz lakatot tüntetett el az ókortól álló hídról, amelyen 2007-ben kidőlt az egyik villanyoszlop a fémzárak súlya miatt.

lakat kolozsvar erzsebethid

„A feleségem sem áll velem szóba. Azzal vádolt, hogy több ezer szerelmes fiatal álmát zúztam össze!” – nyilatkozta Visconti a római napilapoknak. Vége a romantikának – kommentálta az olasz sajtó a műemlékvédelem lakatellenes akcióját: egész Itáliában, többek között Velencében, Firenzében és Nápolyban is megszabadították a hidakat, utcai lámpákat, paloták kerítéseit a szerelmi zálogot jelképező lakatoktól.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X