FRISSÍTVE - Kiderítették a négy temesvári kisgyerek halálát okozó tűz okát


-A A+



FRISSÍTVE: Életét vesztette szerda késő este négy gyermek egy leégett temesvári házban. A legkisebb négy hónapos, a legidősebb 6 éves volt. Szüleik nem voltak otthon, amikor a tragédia történt.

A Mediafax tudósítása szerint egy kétlakrészes házhoz riasztották a tűzoltókat este 11 körül a temesvári Memorandumului utcába. Az egyik lakrészben két felnőtt, a másikban egy házaspár és öt gyermekük élt. Mire a tűzoltók a helyszínre értek, már a tetőzet is lángolt, és a házban sűrű füst volt.

A legidősebb testvérnek, egy 14 éves fiúnak sikerült kimenekülnie, őt füstmérgezéssel kórházba szállították. Később a házban a tűzoltók megtalálták a négy kistestvér elszenesedett holttestét. A mentőakció közben érkeztek haza a szülők, akik a tragédia láttán rosszul lettek, és szintén kórházba kerültek.

A tűz okáról egyelőre nincsenek pontos információk. A tűzoltókat a szomszédok riasztották, akik szerint a házaspár gyakran hagyta magára a házban az öt gyerekét.

FRISSÍTÉS: Elena Megherea, a Temes megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a helyszíni vizsgálatok arra engednek következtetni: a tűz egy hibás kémény miatt ütött ki. A Temes megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés és anyagi javak megsemmisítése miatt folytat büntetőjogi kivizsgálást.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X